Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Jávor Miklós: A „reakció” letörése és az együttműködő vonal újjászervezése a Magyarországi Református és Evangélikus Egyházakban 1956 után
66 Egyháztörténeti Szemle, XVII/1 (2016) el. Bartha Tibor előadásában leszögezte, 1956-ban nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzeti egység (e kontextusban a szocializmus) és a béketábor melletti döntés, mint „egyházunk hivatalos elvi döntése” nem egyházi konszenzus eredménye volt, és hogy ez a döntés a legkisebb mértékben sem vált normatívvá. Ugyanakkor kijelenti, hogy ezt a döntést teológiai munka alapozta meg: és ennek eredménye: „Isten Igéjére hallgatva döntött (egyházunk) az új mellett és az ó ellen.”55 Ennek tükrében a későbbiek folyamán Kádár János cinikusan idézte az ilyen és ehhez hasonló szellemiségű nyilatkozatok lényegét, melyek szerint a szocializmus is „Istentől jött”. Igaz, hogy a diakónia-teológia, amely a lutheránus teológiai gondolkodásba integrálva összegezte az evangélikus egyháznak a szocialista állammal és néppel kapcsolatos béke, valamint hazafias teendőit, csupán a hatvanas évek közepére kristályosodott ki, azonban az evangélikus egyház hivatalos, együttműködő vonala e tekintetben már a forradalom bukását követő időszakban sem tétlenkedett. Az evangélikus egyházon belüli rendezés egyik legfontosabb alapdokumentuma Grünvalszky Károly evangélikus lelkész A magyarországi evangélikus Egyház törvényes rendjének helyreállítása cimű tervezete, amely már 1957-ben javaslatot tett a diktatúra egyházpolitikája által elvárt „hazafias munka” és az evangélikus teológia között feszülő ellentét feloldására. Álljon itt néhány vonatkozó részlet Grünvalszky Károlytól: .Ahhoz, hogy az állammal és annak velünk érintkező szerveivel a kapcsolatunk zavartalan s zökkenőmentes legyen, okvetlenül szükséges, hogy kidolgozzuk ezeknek a hazafias teendőknek a programját. [...] Egyelőre nincsen tervünk, programunk, a hazafias teendőkre vonatkozóan, amelyet teológiai alapon gátlásmentesen vállalhatnánk. ”s6 Ennek szellemében a Lelkészi Munkaközösségek országos vezetősége az egyházi békeszolgálat alapvető teológiai kérdéseinek tisztázása céljából már 1957 decemberében teológiai konferenciát hívott össze. Ezen Kékén András A lelkipásztorkodás időszerű kérdései a békeszolgálatra és a hazafias feladatokra való tekintettel című előadásában a modern, ideális lelkipásztor-típussal kapcsolatban leszögezte: „Legyen a békét szerető és szolgáló ember s legyen áldozatkész, kötelességeit teljesítő állampolgár, aki a maga helyén akaija a népek békéjét, s a maga hivatása területén mindent megtesz szocialista hazánk építéséért. ”57 Az úgynevezett szolgálati és diakóniai teológia vizsgálata természetesen nem a történettudomány, hanem a teológia hatásköre és feladata, annyi azonban történeti jelentőségét tekintve látható, hogy az új protestáns teológiai rendszerben egyértelműen megmutatkoznak az állam egyházpolitikai szándékai, így a hatalom számára nagy előrelépés volt, hogy a rendszer a „szószékről” is legitimálhatóvá, támogathatóvá vált. Azt, hogy e legitimálásban egyes lelkészek meddig merészkedtek, számos komponens befolyásolta, azonban hogy e tekintetben is akadtak „túlteljesítők,” számos kirívó, szélsőséges példa igazolja. E sorba illeszthetőek be a szocialista állam és az egyház viszonyát egyenesen a Szentlélek közbenjárásától származtató Győry Elemér dunántúli püspök püspöki jelentésében elhangzottak: „Egyházunk következetesen és állhatatosan áll 55 * 57 55 BogáRDI Szabó István: Egyházvezetés és teológia a Magyarországi Református Egyházban. Debrecen, 1995. 131. p. s6 Grünvalszky, 1957. 57 Az egyház békeszolgálata. In: Evangélikus Élet, 1957. december 22.
