Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)

2016 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Jávor Miklós: A „reakció” letörése és az együttműködő vonal újjászervezése a Magyarországi Református és Evangélikus Egyházakban 1956 után

54

Egyháztörténeti Szemle, XVII/1 (2016)

szabadságot biztosított, valójában azonban nem értékelhetjük másként, mint a Rákosi-rezsim győzelmét a protestáns antikommunista vonal felett.4 5

Hűen tükrözi a csapdába csalt és kényszerpályára állított magyar protestantizmus állapotát, hogy a diktatúrának ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásokat sikerült megfélemlítéssel, valamint a rendszerszimpatizáns lelkészek és teológusok egyházon belüli, célzott hatalmi pozicionálásával kikényszeríteni: „Szükséges, hogy a keresztény egyházak vonják le az Úr Jézus Krisztus szociális tanításainak minden következményét és bátor társadalmi és gazdasági programot hirdessenek meg s ilyen program szolgálatára ajánlják fel életüket. Egyházunk teljes készségét ajánlja fel az új magyar állami rendben minden olyan szolgálatra, amelyet az Úr Jézus Krisztus nevében, a Szentlélek erejével végezhet.”6 Az ilyen irányba mutató megnyilvánulások, állásfoglalások vagy a terror szülöttei, vagy a kommunista eszmével nyíltan szimpatizáló, szélsőségek felé hajló egyházfiktól? származtak, de természetesen semmi szín alatt sem azonosíthatóak a protestáns egyházak valódi egyházkormányzati, valamint lelkiségi törekvéseivel. Az 1956-os forradalom kirobbanását közvetlenül megelőző időszak, valamint a forradalom egyházakat érintő eseményei igazolják, hogy a magyar protestantizmus valódi önazonossága a Ravasz László és Ordass Lajos nevével fémjelzett, a hatalom által reakciósnak bélyegzett irányvonalon jelölhető ki. Ezt az állítást igazolja az a nagy megújulási kísérlet, amely a magyarság szabadságharcának sodrában, a

4 Ladányi SÁNDOR: Vázlatos történelmi áttekintés a Magyarországi Református Egyház közelebbi múltjának alakulásáról. In: A Magyarországi Református Egyház története. Szerk.: Barcza József - Dienes Dénes. Sárospatak, 1999.101-139. p.

5 Erre eklatáns példa Bereczky Albert református püspök, aki az 1945 és 1950 közötti évekre visszaemlékezve így igazolta saját maga és követői kollaboráns viselkedését: „Megdöbbentő, hogy mennyire nem látják még mindig egyházunk hivatalosai és széles rétegei az emberiség életének azt az óriási méretű átalakulását, amely mélységében is, szélességében is páratlan az emberiség eddigi történetében. Soha még olyan mélyreható, az egész eddig volt életformát radikálisan elítélni és megújítani akaró forradalmi átalakulás még nem ment végbe, mint amilyennek most mi már részesei vagyunk. Ugyanakkor túlzás nélkül meg lehet állapítani, hogy nemcsak vertikális, hanem horizontális irányban is egyedülállóak a méretei ennek az átalakulásnak. A földkerekségen soha még százmillióknak a lelkét így nem mozgatta meg egyetlen hatalmas gondolatrendszer, mint most.” Idézi: SZATHMÁRY BÉLA: A magyarországi református egyház szervezetének kialakulása és jelenlegi működése, különös tekintettel az egyházi bíráskodásra. Sárospatak, 2004. (PhD-értekezés. Kézirat.) 107. p.

6 Kivonat a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsa Budapesten, 1948. évi április hó 20-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből. In: DANCSISTVÁNNÉ: Források a magyar népi demokrácia történetéhez, 3. Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról. (1945-1948) Bp., 1979. 751- Pf Kétségtelen tény, hogy kis számban, de (főképpen a református egyház soraiban) akadtak olyan lelkészek, akik már 1945 előtt is szimpatizáltak a baloldali eszmékkel, majd a háborút követően önként váltak a kommunista diktatúra kiszolgálóivá. Ha ennek mélyebb okait akarjuk kutatni, érdemes megszívlelni és továbbgondolni: Aki egyszer komolyan számba akarja venni, hogy mi is volt a magyar kálvinizmus, annak elsősorban egy magatartást kell leírnia, mert ha reá külön is jellemző teológiai elemek rendszerezésére törekszik, aligha fog találni érdemleges rendszerezni valót.” GOMBOS Gyula: Szabó Dezső. New York, 1975. 51. p.