Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 4. szám - RECENZIÓK - Máté Gábor: Varga Szabolcs: A magyaregregyi Mária-kegyhely és búcsú története
Recenziók 115 számon Dénes Gizella pécsi szépírónő regényeit is, ahol visszatérő regénytéma a szentkút, a búcsú és az általa „Boldogasszony völgyének” hívott szakrális táj, ami tulajdonképpen a Völgységet, vagyis a Völgységi-patak felső folyása mentén fekvő falvakat foglalta magában. Tekintsük át röviden a kötet tartalmi kérdéseit is! Az előszót és a bevezetést követően Magyaregregy történetéről szóló fejezetet olvashatunk. Majd a Mária-kegyhely létrejöttének körülményeiről, a kárászi plébánia török utáni újraalakításáról (1774) és Jankó plébános szerepéről esik szó. Ezek után a szentkút születésének történetét ismerhetjük meg. Különösen érdekes irat a csodás gyógyulásokat ellenőrző vizsgálóbizottság tanúvallomásokkal hitelesített jegyzőkönyve. Az akkori püspök, Girk György ez alapján bizonyosodott meg a búcsújárók „szándékainak tisztaságáról,” vagyis arról, hogy a búcsú nem üzleti motivációkon alapul. A szerző külön fejezetet szentel az egregyi kápolna építése és bővítése kérdésének, ami azért is lényeges, mert Egregy - leányegyház révén - a filiális hierarchiában Kárász mögött állt, noha több lakója volt, nehezen „érte el”, hogy kápolnája legyen, hogy kápolnáját templommá bővítsék, majd azt, hogy templomában a pap vasárnap is misézhessen. A kápolnaépítés korai időszakainak ismertetését követően a kegyhely 19. századi és 20. századi történetét tárja elénk a szerző. A 20. század búcsúi nagyban függtek a helyi plébános személyiségétől. Egy következő fejezetben az eltérő lelki alkatú és mozgósító erejű plébánosokkal ismerkedhetünk meg, akik a búcsú tömegbázisát némiképp eltérő módon próbálták bővíteni. Vitéz Kun Lajos a falusi üdültetés és a cserkészet szervezése révén a plébániáját országosan ismertté tette, missziót szervezett, Szívgárdákat alapított. Szentes Károly pedig valóra váltotta az egregyiek régi álmát és elérte, hogy Egregyen vasárnap is lehessen misézni, továbbá kibővítette a templomot. Az 1960-as években az elvallástalanodás rendkívüli mértékben apasztotta a búcsúra járók számát és ezzel együtt a búcsú jelentőségét is. A szerző külön fejezetben foglalkozik ennek körülményeivel. A negatív folyamatokra az össztársadalmat átható morális változások, az egyház ellehetetlenítése és a paraszti társadalom felszámolása együttesen volt hatással. A Mecsek és benne Magyaregregy vallási élete ezen változásokra különösen érzékeny volt, mivel népességének jelentős része már ekkor is ipari, bányász és kétlaki életformát élt. A könyv utolsó fejezete a szentbúcsú közösségbeli szerepére világít rá. Ebben a szerző a helyi közösség és a búcsújárás, a búcsújárók viszonyába avatja be az olvasót, egyfajta belső aspektusból szemlélteti a Kisasszony naphoz kapcsolódó eseményeket. Szól a két „örök rivális”, Kárász és Egregy közti focimeccsekről, a nemzetiségi bálokról, a kirakodóvásárról és mindazon profán eseményekről, amelyek elválaszthatatlan részét alkották a búcsú hétvégéjének. A könyvben olvashatók alapján megbizonyosodhatunk arról, hogy az egregyi búcsújárásban kibogozhatatlanul összecsomósodnak a szent és a profán, az egyéni és a közösségi, az anyagi és az immateriális motivációk. A szerző a búcsú 150 éves történetében megtalálta azokat a csomópontokat, ahol ezek az egymásra ható és együttesen jelen lévő jellemzők megragadhatók. Amellett tehát, hogy egy eddig jóformán ismeretlen búcsú irodalmának alapkövét tette le, munkájában visszatükröződnek a búcsút érintő legfontosabb helyi és országos társadalomtörténeti kérdések is. Bízunk benne, hogy a szerző számára ez a könyv egy egyre inkább elmélyülő kutatás első szintézisének tekinthető, és újabb olvasmányokkal örvendezteti
