Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 3. szám - BESZÁMOLÓK - Sz. Nagy Gábor: Emlékiratok, naplók és magánlevelezések mint az egyháztörténet-írás forrásai. Egyháztörténészek 3. Országos Találkozója.
112 Egyháztörténeti Szemle XVII/3 (2016) kell, hogy a szerző közvetett vagy közvetlen tapasztalatból írt-e. Külön kiemelte a levelek kapcsán a forráskiadás fontosságát, amely nehézsége és hasznossága ellenére nem megbecsült része a történetírásnak. BÁRÁNY Zsófia, az ELTE BTK doktorandusza Lonovics József egri érseknek az 1840-1841. évi római magyar kiküldetésről szóló levelezéseit mutatta be. Lonovics naplójában nem a tárgyalások álltak a középpontban, hanem az, ahogy ezt a püspök megélte és újraalkotta a levelekben, így állítva a történések középpontjába önmagát. így volt képes mértéktartó természetét érvényesíteni a tárgyalások alatt is, amelyben nem mások, hanem a saját meggyőződése jelentette a legfontosabb szempontot. így sikerült XVI. Gergely pápa bizalmát és elismerését is kivívnia. Ezzel az előadással ért véget a konferencia első napja, amelyet a Villő együttesnek a római katolikus templomban tartott pompás koncertje, majd a templom mögötti füves téren elköltött közös vacsora, jó hangulatú, kötetlen beszélgetések zártak. A második nap, első szekciója is a levelek témakörében kezdődött. Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője, az SZTE adjunktusa előadásában az izsáki plébánia Historia Domusa két szerzőjének a bejegyzéseit vizsgálta meg. A Historia Domus mint kéziratos forrás az egyéni élet lenyomata, amely a társadalomtörténeti kutatásokhoz szolgáltat kiemelten fontos információkat. A két bejegyzés időben távol áll egymástól, de abban hasonlatosak, hogy mindkettő forrongó korszakban született. Az első, 1901-ben kezdődő szöveg Kiss Gábortól származik, a fontos részek a Tanácsköztársaság, illetve az azt követő ellenforradalmi időszakban születtek, a második Marosi Izidortól, aki az 1956-os forradalom előtt pár héttel kezdte meg feljegyzéseit. Kiss Gábor bejegyzései jól tükrözik írójának nacionalista, antiszemita és szélsőjobboldali nézeteit. Ezeket alátámasztva Miklós Péter kiemelte a Tanácsköztársasággal, a román megszállással, a zsidók elleni atrocitásokkal és a polgári demokrata beállítottságú református lelkész felpofozásával kapcsolatos bejegyzéseket. Marosi Izidor esetében pedig megtudtuk, hogy 1956-ban ő nyugtatta meg a templomába betóduló tömeget, így a települést elkerülte a forradalom leverése utáni megtorlás is. Marosi külön kiemelte az ’56 utáni templomie- tő-cserét, és papi élete legszebb időszakaként említette az 1957 utáni néhány esztendőt. Gyomborai Gyula, a veresegyházi Fabriczius Esti Gimnázium mestertanára előadásában dr. Werner Alajos pap, egyházzenész, a Zeneakadémia professzora és gróf Mikes János püspök közötti levélváltást mutatta be. Az 1943 és 1944 között keletkezett leveleket a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban őrzik. A Werner által írt levelek különlegességét az jelenti, hogy a történelmi és a politikai helyzetekre a saját szemszögéből reagált, ezeket a reflexiókat vetette papírra. Külön érdekesség, hogy ezekről nem mond véleményt, nem foglal állást. Ugyanakkor kirajzolódik egy, a hivatásához mindhalálig hű ember képe is. Bögre Zsuzsanna, a PPKE Szociológiai Intézetének egyetemi adjunktusa a munkahelyén belül felállított kutatócsoportról, és a csoporton belül zajló munkáról beszélt. A kutatócsoport az Egyház hangja. A keresztényüldözés emlékezettára. Elbeszélt életsorsok archívuma (1945-1990) címet kapta, amelynek fő feladata, hogy egy olyan archívumot hozzanak létre, amelyben az egyház- és a keresztényüldözés áldozatainak élettörténeteit őrzik meg és dolgozzák fel, legyenek azok egyházi vagy világi személyek. Jelen pillanatban mintegy
