Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Nagy-Ajtai Ágnes: A pünkösdi mozgalom korai éveinek missziótörténete Magyarországon
A pünkösdi mozgalom korai éveinek missziótörténete 37 ebben az időszakban nem is jellemző az akár több hónapos utazás, inkább célirányosabban mozogtak, egy-egy településen 1-2 hétig tartó összejövetel-sorozatot rendeztek. A missziómunkások feladatköre gyakorlatilag lefedte a fiatal mozgalom minden munkaterületét: igehirdetés, bemerítés, személyes beszélge- tés-lelkigondozás, ima a betegekért, Szentlélek-keresztségért, evangelizá- ció, vidéki gyülekezetek plántálása (és aztán az imaházmegnyitás), gyülekezeti megbeszélések levezetése (konfliktuskezelő jelleggel, ha szükséges), esküvő és temetés, Biblia- és iratteijesztés, mindezeket missziói útjaik során, az ország különböző területein levő gyülekezetekben. Utazásaik folyamán, a kapcsolatok ápolásán túl, az egészséges tanítás terjesztése mellett egyfajta kontrollfunkciót is betöltötték, Fábián Józsefről olvashatjuk például: „Debrecenbe küldték, nézzen utána, miféle ijesztő jelenségről lehet szó, ha már a Debreceni Újság is írt róla, még pedig valami »táncoló asszonyok szektájáról«. És mit talált ott: istentisztelet helyett hejehuját, a hívő élet megcsúfolását.”53 Ilyen esetekben jelezték a problémát a központ felé, illetve próbálták orvosolni, amennyiben lehetőségük nyílott rá. Szintén Fábián József számol be a hajdúhadházi gyülekezet jelentős megfogyatkozása miatt kialakult helyzet megoldásáról.5* Ezen túlmenően konferenciák szervezése, aktív szolgálattevő részvétel azokon, irodalmi tevékenység, lehetőség szerint kapcsolattartás más felekezetekkel, iratteijesztés is a missziómunkások feladatának részét képezte. Rároha Dezső, Lerch János, Becker Ádám, Sárkány Győző (és mások) a határon túli gyülekezetekben is munkálkodtak. Legtöbben saját gyülekezetüket is pásztorolták párhuzamosan a környékben, vagy az ország távolabbi vidékein végzett szolgálatuk mellett: Rároha Dezső, a Sárkány-fivérek, Bernhardt Gyula, Siroki István. Az 1933. januári konferencián Tomi Józsefet egyszerre avatták fel prédikátori és missziói munkára.55 Továbbá még tárgyalták, hogy a szolgálók - anyagi támogatás hiányában - világi állást is vállaltak, és lelki munkájukat amellett végezték. A missziósok gyakran találkoztak az üldöztetéssel: megfenyegették, megkergették, megverték, börtönbe-fogdába zárták őket, vagy egyszerűen csendőri kísérettel toloncolták ki az adott településről. A települések között leggyakrabban kerékpárral és gyalog közlekedtek - hóban, sárban, esőben, szélben, télen, nyáron. Feladataikat ilyen körülmények között kellett ellát53 FÁBIÁN, 2000.20. p. 54 „A nyitott szemű hívő sok mindent lát, és a látottakat megérti. Amikor újra Hajdú- hadház felé kerékpároztak, természetesen látni akarták az ott hagyott népes gyülekezetei. [...] Megdöbbenve láttuk, hogy alig jön össze 20-30 testvér. Kérdeztem a gyülekezet elöljáróit, hol vannak a többiek? Egyik vén kihúzta magát és hetykén válaszolt: »Nem birták az igazságot és elmaradtak!« Gondoltam, miről van itt szó. Azt mondtam nekik: »Ha a gyerekek éhesek, és a mama kést vesz a kezébe és indul a kamra felé, örülnek, mert tudják, hogy enni kapnak. De ha veszekednek a szülők, és akkor veszi kezébe a mama ugyanazt a kést, vajon örülnek-e a gyerekek? Nem mindegy, hogy az igazság a szeretet kezében van-e, vagy a gyűlölet, a versengés kezében van-e! A szeretet épít, a versengés öl.«” FÁBIÁN, 2000. 27. p. 55 Konferenciabeszámoló. In: Apostoli Hit, 1933. 51. sz. 3. p.
