Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 3. szám - KALÁSZATOK - Fazekas Csaba: Egy egyházpolitikai röpirat utóélete 1848-ban
86 Egyháztörténeti Szemle XVII/3 (2016) katolikus klérus történeti érdemeit, társadalmi és nemzeti szempontból fontos tevékenységét, szelídségét (szemben a protestánsokkal) és éppen Szilágyit vádolta a főpapot igaztalanul támadó „nemtelen fegyverekkel,” „rakásra halmozott gyalázkodásokkal,” „balítéletekkel” stb. A röpirat megjelenésekor már alig kelthetett nagyobb feltűnést, hiszen a vegyes házasságokkal kapcsolatos „hitvita” 1841 végére jórészt „lecsengett”, igaz, addig sajtócikkek és önálló pamfletek tucatjai láttak napvilágot a témában. Gózony ebből már kimaradt, ráadásul egy olyan 1839-es szövegre reflektált, amely az országgyűlés, illetve az 1840-1841-es vármegyei események után már lényegében okafogyottá vált. A megtámadott református, Szilágyi Lajos soha nem tudta meg, hogy ki volt a Parainesis valódi szerzője, a röpirat szerzőjében egy katolikus papot, illetve egy tévesen beazonosított személyt gyanított.6 Beszámolt arról az értesüléséről is, miszerint kritikusa kiemelkedően nagy példányszámban adta ki a röpiratot, és „2000 exemplari 2 ezüst húszasával eladván, a mind a zsebjébe maradt az írónak”, tekintettel sajátos honoráriumszámítására és kezelésére. Különösebb fogadtatásról aligha beszélhetünk, ráadásul két évvel később Gózony Parainesisének terjesztésével kapcsolatosan botrányos hírek láttak napvilágot. A 64 lapos füzetre ugyanis rányomtatták, hogy a „kisdedóvó intézetek javára”, vagyis az olvasóknak úgy tűnhetett, hogy a bevételt vagy annak legalábbis egy részét az 1836-ban létrejött „Kisdedóvó Intézeteket Magyarországban Terjesztő Egyesület” javára kívánja fordíttatni az egyébként névtelenségbe burkolózó szerző. (Utóbbi tekintetében is elég ügyetlennek bizonyult, mert az előszó végére ugyan nem írt nevet, de a dátumnál azt tüntette fel, hogy „Kamocsán, Télutó 20-kán 1841”, márpedig a helységnévből lehetett következtetni a szerzőre.7) Több jel is arra mutat ugyanakkor, hogy Gózony a saját zsebére kívánt dolgozni. 1844 nyarán ugyanis olyan sajtóhírek láttak napvilágot, hogy a „Kisdedóvó Intézeteket Magyarországban Terjesztő Egyesület” tiltakozott a Gózony-röpirattal és hozzá kapcsolt aláíróívvel házaló személyek tevékenysége ellen, s kijelentették, hogy az illetők nem az egyesületet képviselik, s szabályzatuk értelmében ilyen formában nem is gyűjthetnek adományokat. Bejelentették, hogy a „közönségnek olyan csalárd házalók szemtelenkedéseitől leendő megkíméltetése, mind magának az egyesület érdekének megóvandása” érdekében a hatóságoknál bejelentést tesznek.8 Az üggyel foglalkozott az egyesület 1844. szeptemberi közgyűlése is, amely szintén tiltakozott az 6 SzrLÁGYl Lajos: Krónikái jegyzetek 1790-től 1859-ig politika, vallás s nemzetiség ügyébe. Terebes, 1859. Kézirat. - A Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtár Kézirattára. R 607. (= Piskárkosi Szilágyi Lajos gyűjteménye) 45/a. 58. p.; R1379. (= Szilágyi Lajos kéziratvásárlására vonatkozó iratok) 3. sz. 7 Érdemes még megemlíteni, hogy ezt az előszót is jelentősen visszadatálta. A katolikus főpapoknak írt segélykérő leveleiből tudjuk, hogy a kézirat első (később még jelentősen átdolgozott) változatával csak 1841 őszén kereste potenciális pártfogóit. Gózony Dániel Villax Ferdinánd zirci apátnak, Pest, 1841. november 8. - OSzKKt. Levelestár.; Gózony Dániel Scitovszky János pécsi püspöknek, Pest, 1841. október 26. - Pécsi Egyházmegyei Levéltár. Püspöki iratok, 1964/1841. sz. stb. 8 Az első híradásokban számos könyv házaló kereskedésével hoztak kapcsolatba egy olyan személyt, akinek a leírása Gózonyra is igaz lehet. Pesti Hírlap, 1844. 370. sz. (július 18.); Társalkodó, 1844. 64. sz. (augusztus 1.) 259. p.
