Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 1. szám - OLVASMÁNY- ÉS KÖNYVTÁRTÖRTÉNETI ADATOK - Csorba Dávid: A kapitiha bibliája (1679)
A kapitiha bibliája (1679) 111 kus célzattal önvédelmi segédmondatokat, részint hitbéli megerősítést nyújtó idézeteket kereshetett a bibliaolvasó ember. Megállapítható a fentiek alapján, hogy a 17. század végi Erdélyben a fogság-élmény nyújtotta szabad felhasználású időkeret gyakran hatott ösztönző erővel. Apafi, Kemény János és Béldi Pál annak idején, mint II. Rákóczi György fogságba ejtett hadának nemesi vezetői együtt raboskodtak Bahcsiszerájban (1657), s Kemény ekkor írta önéletírását, Apafinak pedig jellemző módon fejedelemként maradt több ideje fordításra (1674). Az Apafi-korban látványosan megszaporodott a börtönt viselt és ennek következtében irodalmi alkotásokat létrehozó alkotók száma (Bethlen J., Haller J. Rozsnyai D., Vitéz Zs.), főként 1677 után, amikor újra fiút szült a fejedelemasszony (a későbbi II. Mihályt). Nem véletlen tehát, hogy Szeghalmi követi utasítását nemcsak a fejedelemtől kapta, de még annak asszonyától, Bornemisza Annától is. Szeghalmi életéről az utolsó adat az 1680. évi török követsége, ezután nem maradt fenn róla feljegyzés. Mivel Szeghalmi és az egyik későbbi tulajdonosa a kötetnek, Rettegi György is egyazon vármegyében éltek, feltehető, hogy a követ hazatért, s rokonai révén került ez a bibliakiadás tovább a vármegye későbbi alispánjához. Onnan megint üres folt a proveniencia következő korszaka, Kolozsvártól a Debreceni Kollégiumig. Tény azonban, hogy mind a fogság, mind a kényszerű várakozás idejét a 16-18. században élő értelmiségiek, nemesasszonyok és diplomaták egyaránt tölthették olvasással és írással. S jellemző módon akkor általános volt, hogy a kezükön lévő Biblia adta az első lehetőséget erre, a magánáhítat és elmélyülés elsőrendű eszközeként. (Csorba Dávid)
