Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)

2015 / 2. szám - RECENZIÓK - Süttő Szilárd: Kiss Gergely: Királyi egyházak a középkori Magyarországon

Recenziók

Kiss Gergely: Királyi egyházak a középkori Magyarországon.

Pécs, Pécsi Történettudományért Kulturális Egyesület, 2013. (Thesaurus Historiae Ecclesiasticae in Universitate Quinqueecclesiensi, 3.) 204 old.

A tanulmányban azokról a rendes egyházi joghatóság alól kivett, egyszersmind magasabb hierarchikus szint alá rendelt, azaz exemptióban (szó szerint fordítva: kivételben) részesülő magyarországi egyházi intézményekről olvashatni, amelyek rendszerint az esztergomi érsek fennhatósága alá kerülve a forrásokban és a kutatásban - ha ugyan távolról sem kivétel nélkül - királyi egyházak néven neveztetnek. A szerző célja nem ezek általános köz-, egyház- vagy intézménytörténeti leírása, hanem kiváltságos egyházjogi helyzetük mibenlétének és kialakulásának bemutatása, illetve az e téren esetleg meglévő közös sajátosságaik feltárása. Az e kérdéskört körüljáró értekező részt (9-145. p.) egészítik ki, illetve a könyv használhatóságát hivatottak növelni a francia és angol nyelvű összefoglalók (146-154. p.); „Fogalmak” cím alatt egy rövid, öt szócikkre terjedő lexikonszerűség (155-156. p.); a rövidítés-, forrás- és

irodalomjegyzék (157-177. p.); két táblázat (178-182. p.); négy térkép (183-186. p.); valamint egy igen részletes személy- és helynévmutató. (187-204. p.)

Összességében, úgy tűnik, a fent említett egyházi létesítmények kiváltságos állásával kapcsolatban új és általánosnak mondható momentumot a szerző nem talált, és nem is valószínű, hogy ilyen a későbbi kutatásban felszínre bukkanna: a párizsi Sainte-Chapelle mintájára alapított uralkodói kápolnák hatása - amely kápolnákkal a szerző bőven, és magyar viszonylatban bizonyára párját ritkító felkészültség alapján foglalkozik, ld. 12-13., 16-25. p. - „meglehetősen kérdéses” (128-130. p., az idézet a 130. oldalon), s így marad az illető egyházi létesítmények királyi mivoltának leginkább az alapítás, illetve a kegyuraság körülményeiben való keresése. E keresésnek .azonban mindig a konkrét intézmények egyedi történetére kell fókuszálnia, nem valamiféle általános tétel deduktív alkalmazását kell erőltetnie, s így aligha lehet vitatkozni a szerző konklúziójával, miszerint az a helyes, „ha az egyes intézményekre vonatkozó adatokat egyenként mérlegelve igyekszünk képet alkotni az egyházjogi helyzet alakulásáról” (kiemelés az eredetiben, 145. p.).

A bőséges szakirodalmat felvonultató munkának nem tartozik erényei közé a forrásközeliség. A szerző ritkábban hivatkozik forrásainak eredeti szövegére, mint az indokolt lenne; így kifejezetten terminológiai kérdéseket