Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Ittzés Gábor: Szellemjárás a késő 16. századi német evangélikus teológiában. Visszatérhetnek-e a földre a holtak lelkei?
Szellemjárás a késő 16. századi német evangélikus teológiában 25 tanunk - a reformátori gondolat hátterében talán itt is A gazdag és Lázár példázatának kulcsmondata áll (Lk 16,29). A következő szakasz azonosítása lényegesen egyszerűbb, mivel Specker viszonylag pontosan megadja a forrását. Aranyszájú Szent János egyik homíliáját idézi a Máté evangéliumát magyarázó prédikációsorozatból,18 de itt egy szó sem esik az éndóri halottidézőről, és utalás sem történik Sámuelre. Az eredeti kontextusban az egyházatya azt cáfolja, hogy a halottak lelkei démonokká válnak.1« Gondolatmenetének két mozzanata érdemel közelebbi figyelmet. Egyrészt idéz egy sor bibliai igehelyet,20 másrészt pedig olyan bináris logikát alkalmaz, amellyel az összes lehetőséget lefedi. Röviden: az igazak lelkei Isten kezében vannak, a gonoszokéi pedig nem térhetnek vissza, ahogy A gazdag és Lázár példázata tanítja. A felekezeti polémiában a protestánsok számára jól hasznosítható volt ez az érv a purgatorium tanításával szemben, hiszen a tisztítótűz létét katolikus ellenfeleik gyakran olyan történetekkel próbálták bizonyítani, amelyekben a halálból visszatérő lelkek az élők segítségét - például misealapítványok finanszírozását - kérik. Ha közelebbről összevetjük a Speckernél szereplő idézetet Khrüszosztomosz saját szövegével, számos kisebb eltérést fedezhetünk fel. Az egyházatya a gondolatmenet több pontján is racionális érveket sorakoztat fel, amelyeken a 16. századi szövegváltozat jobbára egyszerűen említés nélkül átlép,21 és ahol János a racionális belátásra hivatkozik, a Speckernél található fordításban csak azt olvashatjuk, hogy az adott nézet a Bibliából igazolható. Mindez nem hamisítja meg Khrüszosztomosz mondanivalójának lényegét, de a Specker által közölt fordítás a reformátori szemlélethez sokkal közelebb állónak mutatja az egyházatyát, mint az eredeti szöveg. Mivel Sámuelről egyáltalán nem beszél, János azt sem állíthatja, hogy a Saulnak megjelenő képmása ördögi eredetű, de a megfojtott gyerekek állítólagos leikével kapcsolatban tesz hasonló kijelentést: „nem a holtak lelke kiált, hanem a gonosz lélek, aki ezeket a dolgokat színleli, hogy megtévessze azokat, akik hallják”.22 * 18 Specker, 1560. 277v-278r. A 28. homília (Mt 8,23-24) 3. szakaszát idézi, vö. Nicene and Post-Nicene Fathers. A Select Library of the Christian Church. I. Ed.: Schaff, Philip. 14 köt. (Reprint: Peabody, 1995.) Online: http://www.ccel.org/fathers.html - 2014. december (továbbiakban: NPNF.') 10:191-192. p. 19 Ebben az igehirdetésben azokról a gyerekekről van szó, akiket a varázslók állítólag azért ölnek meg, hogy a lelkűket saját szolgájukká tegyék. A gazdag és Lázár példázatáról szóló prédikációiban azonban Khrüszosztomosz nagyon hasonló szempontokat tárgyal - a vértanúk védelmében - azokkal kapcsolatban, akik erőszakos halált halnak. St. John Chrysostom: On Wealth and Poverty. Ford.: Roth, Catharine P. Crestwood, 1984. (továbbiakban: Chrysostom, 1984.) 41. p. Vo. NPNF.110:191. jegyz. 20 Bölcs 3,1; Lk 16,27—28,12:20; ApCsel 7,59; Fil 1,3; iMoz 15,15 és párhuzamos helyek. 21 János például azért is tiltakozik a lelkek démonokká válásának képzete ellen, mert a testek szubsztanciáját sem lehet megváltoztatni (pl. egy ember testéből egy szamárét létrehozni), a lelkekét pedig még kevésbé. Továbbá a lelkek halál utáni visszatérését azért is lehetetlennek tartja, mert a testből távozva a lélek új környezetben találja magát, ahol nem ismeri ki magát, és vezető nélkül képtelen lenne megtalálni a visszafelé vezető utat. 22 „For it is not the spirit of the dead that cries out, but the evil spirit that feigns these things in order to deceive the hearers.” NPNF.110:191. p.
