Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)

2015 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kelemen Dávid: Az 1848-as római katolikus nemzeti zsinat győri egyházmegyei előkészítése

Az 1848-as római katolikus nemzeti zsinat győri egyházmegyei előkészítése 39 pedig a „világi hatalom törvényes beavatkozása által gátolandók”,2^ sőt, „jó lenne a’ Kormányt megkérni, hogy minden vallásúakra nézve legalább a’ külső munkákat, a’ leginkább ezen a napon történni szokott vissza éléseket, kihágásokat, rendbontásokat, szigorú törvények által megtiltaná; és mindenkit, kinek okszerű mentsége nints, az egyházba menésre kötelezné”.30 Egyes kerületekben felismerték, hogy az előkelők, tisztviselők - „számos uraságok, ezek tisztviselői, fő és alrendű hivatalnokok, ezek hatalma alatt álló szolgák, és cselédek” - és a magukat műveltnek képzelők kerülik a vallásos kötelességek teljesítését, rossz példát mutatva az „egyszerű embereknek”. Különösen pedig az egyháziak állítsanak követendő példát híveik elé. Ezért szorgalmazták többen „az isteni tiszteletnek szoros rend szerinti megtartását, és az egyháziak részéről a vonzó erejű szép példaadást”.31 Természetesen a jó szentbeszéd is hatásos eszköz a buzgóság fenntartásában: „inkább rövid és épületes, mint hosszú és célttévesztő legyen”.32 Említésre méltó a mosoni kerület javaslata, mely szerint a templomban felcsendülő egyházi zenét „egy szigorú tűzi próba alá venni felette szükséges volna, hogy így' minden világias salaktól megtisztulna.” Az „istenes érzelmek ébresztésére ’s az ájtatosság emelésére” hatásos eszköz a népének - írták —, ha annak szövege és dallama szívre ható. Ezért a régi, „korunk tekintetbeni ellentétben lévő” énekek elhagyását „és az egyformaság kedvéért minden egyházmegy'ében újakat ’s czélszerűket béhozni” szorgalmazták. Szcitovszky János Közájtatosság című könyvének német és magyar nyelven kiadott második kiadását, illetve a Katholisches Gesangbuch zur Feier des öffentlichen Gottesdienstes in Bisthum Rottenburg című énekeskönyvet ajánlották, mely utóbbit a kerület néhány templomában használtak is. Új énekeskönyv elkészítését szorgalmazták a szanyi esperesi gyűlésen is.33 34 „A vasárnap, és ünnepnapok meg böjtök megtartása iránti intézkedés” megvalósítására több kerületben az ünnepnapokkal kapcsolatban hangzottak el javaslatok, noha a megyei jegyzőkönyvben ennek nincsen nyoma. Néhol azt kívánták, hogy a súrlódások elkerülése végett az ünnepeket tegyék át a legközelebbi vasárnapra, „kivévén Krisztus Urunk minden Innepeit, Nagyasszony, és István király napját”,31» mások pedig az ünnepek számának csökkentését látták jónak.35 * A magy'aróváriak húsvét és pünkösd hétfőjét is eltörölték volna, Szűz Mária ünnepei közül pedig *9 GyEL. I.i. 15. 2. Győri közép II., 1848. augusztus 3. 3° GyEL. I.i. 15.14. Csepregi II., 1848. augusztus 1. 3' GyEL. I.i. 15.16. Kapuvári II., 1848. augusztus 8.; 3. Győri alsó II., 1848. augusztus 8. 3“ GyEL. I.i. 15.11. Mosoni II., 1848. augusztus 2. 33 GyEL. I.l. 15. n. Mosoni II., 1848. augusztus 2.; 17. Szanyi I—II., dátum nélkül. 34 GyEL. I.l. 15.18. Kisbéri II.. 1848. augusztus 3. 33 Hogy melyik ünnepekre gondoltak, nem derül ki beadványukból. 12. GyEL. I.l. 15. Szentmártoni II., 1848. augusztus 4.

Next

/
Thumbnails
Contents