Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)

2015 / 1. szám - RECENZIÓK - Oláh Róbert: Gáborjáni Szabó Botond: Kazay Sámuel és a Debreceni Kollégium

164

Egyháztörténeti Szemle XVI/1 (2015)

mindössze 2.000 rémisi forintért a körülbelül 2.400 kötetes, kincset érő könyvtára a Kollégiumba 1796-ban.

A Kazay Sámuel valódi gyűjtő volt, aki nem korlátozta tevékenységét a könyvekre, s ez adja a kötet egyik értékét: betekinthetünk az eddig (könyvei és gemmái kivételével) jórészt ismeretlen kollekcióba. A szerző a könyvek mellett gyakran emlegeti a numizmáit, festményeit, antik tárgyait, komplex egészként szemlélve a gyűjteményt. Szenvedélyét a pozsonyi élményei alapozhatták meg, majd a kollégiumi oktatás, a város értelmiségi közege és kapcsolatrendszere teljesíthették ki. Ifjúkori lakóhelye, Tótvázsony környéke gazdag római kori lelőhelyként ismert, a felfedezéseiről Kazay rendszeresen készített rajzokat, amelyeket szintén tárgyal a kötet. A városi értelmiség jól bejáratott utakon szerezte könyveit: nyugat-európai aukciókon tájékozódott, ágensek és a debreceni vásárra érkező kereskedők útján hozatta haza a köteteket. Kazay könyves ügyekben is mozgósítható személyes kapcsolatrendszerének végpontjait olyan értő szakemberek alkották, mint Dobai Székely Sámuel és Cornides Dániel. Gyűjtői életművét a szerző kerek száz oldalon tárgyalja, bemutatva annak minden megismerhető részletét.

A tulajdonos nyelvismerete alapvetően meghatározza egy gyűjtemény összetételét. Kazay esetében a latin nyelvű munkák könyvtárának közel négyötödét tették ki, ehhez társult a magyar mellett a Kollégiumban elsajátított héber, valamint a görög és a német. Valószínű, hogy értett szlovákul, olaszul, talán franciául is, de ismerhette néhány keleti nyelv (főként az arab) alapjait. Bibliofil igényessége kifinomult szépérzékkel társult, ma is csodálatot ébresztenek illusztrált kiadásai, antik kötései. Levelezése és feljegyzései arról tanúskodnak, hogy tudatos, értő, sőt kritikus gyűjtővel és olvasóval van dolgunk. A Debrecenbe látogató főurak és tudósok számára látványosság számba ment a bibliotéka, tovább növelve Kazay büszkeségét és öntudatát.

Mindig nagy a bizonytalanság, ha egy rég letűnt hazai könyvtár eredeti struktúráját szeretnénk rekonstruálni. A régiek (egyes szerzetesrendi könyvtárak kivételével) főként méret szerint rendezték a könyveiket, ritkán osztályoztak tartalmi jellemzők alapján, így a kutató erősen szubjektív, nagy felelősséggel járó feladata a gyűjtemény csoportokba rendezése. A kötetet olvasva megbizonyosodhatunk arról, hogy a szerző ezt is kiválóan oldja meg. Ugyanakkor a többféle jegyzék alapján készült rekonstrukcióban úgy társulnak a tételekhez a művek, hogy gyakran nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy az adott példány valóban az egykori patikus kezén járt, s ennek elsősorban a Kollégiumban még a múlt században is gyakorlatban lévő antikvár kereskedelmi gyakorlat az oka. Elsőként a gyűjtést segítő kézikönyveket vehetjük sorra (könyvtár- és kereskedői katalógusok, lexikonok, könyvészeti segédkönyvek). Nem hagyták hidegen a magyar vonatkozású munkák sem, bár viszonylag kevés anyanyelvű művet tartott. Az antik kultúra iránt szenvedélyesen rajongó Kazay nem ritkán 6-8 vagy annál is több kiadásban szerezte meg a legkedvesebb szerzőit (Arisztotelész, Curtius Rufus, Hésziodosz, Eutropius), és számos humanista alkotást is forgathatott. A korszakban jellemző teológiai érdeklődés Kazaynál is a kollégiumi képzés részeként formálódhatott, könyveinek ötödé tartozott a tárgykörhöz. Rendhagyó jelenség volt a katolikus liturgiái nyomtatványokhoz, kéziratokhoz és kódexekhez való vonzódása. Bibliotékájában a legkülönbözőbb hittudományi irányzatok szerzői keverednek mintegy 85 külön