Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csorba Dávid: Adalékok Debreceni Ember Pál kéziratban maradt szövegeinek irodalmi hagyatékához
Adalékok Debreceni Ember Pál kéziratban maradt szövegeinek irodalmi... 63 sa stilisztikai kérdés, a szórend a latinban és a magyarban is viszonylagos szabadságot jelent. Ezekkel szemben állnak az eszmetörténetileg távolról sem semleges fordítási változatok. A szerkesztési különbségeken túl egy helyen az ősszövegbe betoldottak egy-egy kibővítést. A potenciális mártírhalálról szóló mondatrészben a jegyzőkönyvi ősszöveg („paratus pro ea etiam mori, si ita Christo Salvatori meo videatur”) passzív szerkezete helyett a Sinai- változatban („paratus pro ea etiam mori, quodsi Salvatori meo Jesu Christo ita visum fuerit”) múlt idejű összetett igealak áll: a passzív alak semlegessége helyett ez a szöveg a kálvinista eleve elrendelés tanát visszhangozza. A szellemi élet végének ábrázolása („vitae meae spiritum”) pedig a Sinai- másolatban az egész antropológiai jelenlétre vonatkozik („vitae meae habitum”), Lampénál viszont a metafizikai távlatot („vitae meae halitum”) villantja fel. A tiszta tannal szembeni herezisek ellen küzdeni kell, s az eredeti esküben ez nincs konkretizálva, de már Ember Pál magyar kéziratos feljegyzésében is ez a szakasz úgy szerepel, hogy „és nevezet ßerint az Arminius Jakab tévelygő tudományának, és az Anabaptisták eretneksegenek tehetsegem ßerint ellene mondok”.48 Az egyháztörténet itt idézett kézirataiban, illetve Lampénál viszont tovább bővült a hitellenségek köre: „signanter erroneae Jacobi Arminii doctrinae, Francisci Davidis, & Anabaptistarum haeresibus, pro virilii mea contradicam”. Arminius ügye a dordrechti zsinat (1618-1619) óta létező jelenség: a predesztináció általa vallott öt „semleges” pontja közvetített a katolikus felfogás felé, és túl is vitt azon, hiszen egy újkori arianizmus felé nyitott. Dávid Ferenc erdélyi sorsa 16. századi történet, s az unitárius megváltás-felfogás végső pontjaként értelmezték téziseit a korban, mely az antropocentrikus nézetei miatt egyháztörténeti párhuzamként ismét az ariánusok tanait idézi meg. Az anabaptisták németországi története részint a felnőtt vallásossággal (az önálló döntéssel), részint a vallásháborúkban vagy az erkölcsi szabadosságban való tevékeny részvételével lett tüskévé a kora újkori protestantizmus szemében. A célkeresztben feltűnt tévelygők neve az 1708-as, majd az 1722-es másolatban is aláhúzással, s ennek megfelelően a kurzív szövegrészekben verzállal szedve jelent meg Lampénál: a korban megszokott módon a szövegben eredetileg nem benne lévő kiegészítésnek a jeleként. A három nevezett eretnek a hittagadás kálvinista oldaláról induló példái, és ebben a formában másutt, főleg a zempléni forrásokban nem találkoztam ilyen exemplum-láncukkal. Az 1630-60-as évek egyháztörténeti iratai amúgy is két irányzatra koncentráltak kifejezetten: Arminius követőire és a puritánokra. Az anabaptisták és Dávid Ferenc is a megelőző kornak voltak a veszélyes jelenségei. Utóbbi megindokolható, hiszen a Dávid Ferenc-ellenes iratok nagy tömege, szövegközlései jelzik, hogy külön helyet foglalnak el Ember Pál egyháztörténeti kompendiumában. Mindenesetre Lampe ezeket is átvette, s korrekt módon idézve jelölte forrásainak textuális viszonyait. A debreceni könyvtárban lévő Ember Pál kötet előzéklapjain található bejegyzések másik részéről is szóljunk ezután. A második előzéklap rectóján a kézirat folytatódik a beiktatás ceremóniájának leírásával. „Ex Protocollo s[eu] Matricula Dioeceseos Zempleniensis. Ezen Forma ßerint 48 Canones ecclesiastici, 1642. ív.
