Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 3. szám - RECENZIÓK - Restás Attila: Az aradi káptalan jegyzőkönyv-töredéke (1504-1518)
Recenziók 115 látta el” (11. p.), valamint humanista latinsággal fogalmazott bevezetőt is készített hozzá; mindezzel 1582 elejére készült el. A forráskiadás tartalmazza Laskaynak ezt az értekezését - latin szöveggel és magyar tartalmi összefoglalóval mely alighanem elsőként szól tudományos igénnyel és történetfilozófiai érdeklődéssel a hiteleshelyi levéltárakról és azok szerepéről. A latin előszót már közölte Uray Piroska Az Aesopus életéről, erkölcséről, minden fő dolgairól és haláláról való história (Debrecen, 1592) reprint kiadásához írt kísérő tanulmányában. Az újraközlést az indokolja, hogy Gálfi számos helyen javítja Uray olvasatát, és felhívja a figyelmet arra, hogy — mint a fentebbi idézetből kiderül - nem Laskay mentette meg a Szapolyai-kor zűrzavaros időszakában a kéziratot, hanem azt csak rendezte. Uray Piroska előbbi tanulmányában elkülönítette a debreceni fordítást készítő Laskayt attól a Laskay Jánostól, aki a kolozsvári unitárius iskola rektora, majd káptalani levélkereső, Werbőczy Hármaskönyvének fordítója és - Szalárdi szerint - a hazai jogtudomány jelentős szakértője volt, s a Mihály vajda elleni sellenberki ütközetben vesztette életét. Az ismertetett kötet bevezető tanulmánya azonban jelentős mértékben kiegészíti és bővíti a Laskayra vonatkozó életrajzi adatokat - éppen az ETA keretében megjelent erdélyi káptalani jegyzőkönyvek és a Királyi Könyvek alapján (Megjegyzendő, hogy a forráskiadást követően megjelent tanulmányában Szabó András azonos személynek tartja a debreceni fordítást készítő Laskayt a gyulafehérvári requisitorral, sőt amellett érvel, hogy az nem unitárius, hanem református vallású volt.1). Visszatérve a jegyzőkönyvre, a kötet 82 oklevél regesztáját tartalmazza, kiemelve az átiratokat és az említéseket, így a kötet legrégebbi - pontosan datálható - irata egy 1498-ban kelt oklevél tartalmi átírása. A magyarországi hiteleshelyek egyrészt magánjogi ügyletek írásba foglalását végezték, másrészt valamely közhatóság kisegítő szerveként bizonyították egy iktatás, határjárás vagy tanúvallatás megtörténtét, azaz közhitelű pecséttel ellátott oklevelet vagy jelentést állítottak ki az illető ügyről. Az aradi káptalan oklevélkiadó gyakorlata megfelelt a szokásoknak, és a felvett bevallások adásvételre, zálogosításra, adományra, tiltásra, perbeli egyezségre stb. vonatkoznak. Az oklevelekben számos olyan birtokra, a dél-alföldi régióban fekvő településre találunk adatokat, amelyek többsége a török pusztítást nem élte túl. Változatos a hiteleshely ügyfélköre, bárókon és a vármegyei nemességen kívül az Arad megyei mezővárosok polgárai jelentek meg a káptalan előtt, ez utóbbiak esetében az ügyletek főként szőlőhegyekre utalnak, illetve áttételesen Arad-Hegyalja virágzó borkereskedelmére lehet következtetéseket tenni. Gálfi Emőke rekonstruálja a hiteleshelyi kancellária felépítését és működését, és noha név szerint nem ismeretesek a nótáriusok vagy subnotariusok ebből az időszakból, a négyféle kézírás elkülönítésével további következtetések levonására is van lehetőség. Két kéz írása vonul végig a jegyzőkönyvön, mellettük még két másik kéz írása figyelhető meg, akik alkalmanként dolgoztak a kancellárián. Ebből, és abból az adatból, 1 Vö. Szabó András: Laskai János debreceni tanár és Aesopus életéről szóló munkája. In: Az irodalomoktatás új kihívásai. Szerk.: Erdélyi Margit. Bp., 2014. 225-253. p.
