Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)

2014 / 2. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Csohány János: Pillanatképek a magyar református lelkészség történetéből

102

Egyháztörténeti Szemle XV/2 (2014)

papnék. 1898-ban vezette be az állam az alacsony jövedelmű lelkészeknek a fizetés-kiegészítő ún. kongruát. 1907-ben a református egyház nyugdíjat szavazott meg lelkészeinek, 1908-ban lelkészi nyugdíjintézet alakult, és 1914-ben folyósítottak először nyugdíjat a református lelkészeknek.11

1762-ből maradt fenn a Tiszántúli Református Egyházkerületben elkészített esperesi vizitációs szabályzat.12 Hosszú latin címe helyett Constitutiones címen hivatkozunk rá. Hosszadalmas és alapos előírás, kérdés-felelet formájában készült, valóságos filmforgatókönyvhöz hasonló a Constitutiones, amely részletes, sokszor a mai lelkész számára is megszívlelendő kérdéseket tesz fel, tele van azonban a mai ember számára a személyiségi jogokat mélyen sértő kérdésekkel. Szinte úgy kezeli a lelkészt, mint eleve gyanúsítottat. Nem kíméli a családi életére vonatkozó területet sem, el az öltözködésig, a hajviseletig, az étkezésig, a társas érintkezésig. Mint legtermészetesebbet említi meg, hogy mindezt azért teszi, hogy az Isten ügye ne károsodjék.

Az egyházközség igazgatásában a presbitérium 1617-ben jelent meg Pápán. Kanizsai Pálfi János esperes vezette be. Aztán, amikor ő dunántúli püspök lett, az 1630-ban tartott pápai zsinaton az egész egyházkerületben kötelezővé tette. Nagy segítséget jelentett a hamarosan kibontakozó ellenreformáció elleni védekezésben, hogy ott az egyházközségeknek a helyi községi elöljáróságtól szervezetileg független igazgatási szerve volt. A puritánizmus hatására az 1640-es években Erdélyben, a Tiszántúlon és Tiszáninnen kibontakozott a presbiteri egyházigazgatás mozgalma. Ez azonban az 1646-ban tartott szatmárnémeti nemzeti zsinat határozatát törvénykönyvbe foglaló Geleji Katona István erdélyi püspök kánonos könyve szerint nálunk még nem időszerű és tilos. Ennek ellenére bizonyos helyeken megmaradt. Az 1791. évi budai zsinat vezette be a Magyar Királyság területén egyházunkban a presbitériumok kötelező megszervezését. E zsinat határozata azonban nem lépett életbe, mert a király nem szentesítette. 1822-ben végül királyi szentesítést nyert a presbitériumok felállításának kötelezése. Nem a budai kánonok rendelkezése alapján, hanem az 1819 és 22 között ülésezett generális konvent által hozott rendelet alapján. Felállítása azonban vontatottan és nem egyértelműen haladt.« Végül az 1881. évi debreceni alkotmányozó zsinat írta elő kötelezően a világi hatóságtól független presbitérium felállítását és működtetését. Azóta lehet zsinat-presbiteri egyházkormányzatúnak nevezni a magyar református egyházat.

11 Csohány JÁNOS: Száz éve alakult a Református Lelkészegyesület. In: Lelkészegyesület, 2007. 3. sz. 1—4. p.; Uő: Tanulmányok Debrecen és a reformátusság múltjáról. IV. köt. Debrecen, 2007.193-199. p.

12 Tóth, 1964.

'3 Makkai László: a magyar puritánusok harca a feudalizmus ellen. Bp., 1952.; Uö: Egyház és vallás Hajdúszoboszlón. In: Hajdúszoboszló monográfiája. Szerk.: Dankó Imre. Hajdúszoboszló, 1975. 511-532. p.; Szabó György: A demokratikus egyházszervezet kialakulásának kezdetei hazánkban. (A presbiteri rendszer fejló'désének története a magyar református egyházban.) In: Confessio, 1986. 2. sz. 27-38. p.; Csohány, 1994. 110-118. p.; Csohány, 1979. 34-39. p.; Csohány, 1973. 61-66. p.; ÁGOSTON István: A magyarországi puritanizmus gyökerei. Bp., 1997.; UŐ: A Biblia. Hitünk és életünk zsinórmértéke. Bp., 2005.