Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 1. szám - RECENZIÓK - Kasuba Judit (ism.): Die Ansiedlung der Deutschen in Ungarn
Recenziók 171 Ebből kiderül, hogy a német lelkipásztorok többsége a Magyar Királyság területén született, kevesebben a Habsburg Birodalomból betelepültek, valamint mindegyik prédikátor legalább két vagy három nyelven beszélt, melyet a terület etnikai sokszínűsége meg is követelt. Kiderül továbbá az is, hogy a prédikátorok többsége Halléban tanult, amely a pietizmus egyik központjának számított. Ezen kívül Csepregi ismerteti az itt letelepült közösségek külföldi pártfogóit, akik elsősorban anyagilag támogatták a lelkészeket. Ez a tanulmány azért fontos, mert eddig a név szerint ismert prédikátorok a betelepítés történetének kutatásában általában háttérbe szorultak. A következő tanulmány Gőzsy Zoltáné, aki a pécsi egyházmegyében készült canonica visitatiók forrásértékét vizsgálja a betelepítések szempontjából. A vizitációs jegyzőkönyvek igen fontos források, mivel informálnak a közösség felekezeti és etnikai összetételéről, valamint az egyházi szervezet szerkezetéről is. Ezenkívül kiderül belőlük a lelkészek tevékenységi köre és viszonya az adott közösséggel. Ebből adódóan a vizitációs jegyzőkönyvek a legfontosabb források, nem csak az egyháztörténetre, hanem a történeti demográfiára, a közigazgatásra, gazdaságra, kultúr- és helytörténetre nézve is. Megmutatják, hogy egy történeti korszakban hogyan éltek az emberek egy közösségben, milyen stratégiák szerint szervezték meg közösségüket, és mely értékeket részesítettek előnyben. Ezért fontos a canonica visitatiók szisztematikus feldolgozása és publikálása, hangsúlyozza Gőzsy. Ezt követően ismerteti a kérdés hazai kutatásának történetét, valamint jelenlegi helyzetét. Röviden felvázolja a katolikus vallás megújulásának folyamatát a trienti határozatok alapján, majd megvizsgálja, hogy a vizitációs jegyzőkönyvek milyen képeket közvetítenek a század közepén letelepített németekről. Részletesen kitér a plébános, az iskolamester és a bába szerepkörére, igen érdekes megállapításokat téve. A harmadik, kifejezetten egyháztörténeti vonatkozású tanulmány Barna Gábortól a 18. századi búcsújárások nemzetiségi összetevőit vizsgálja meg a Magyar Királyságban. Bemutatja a kegyhelyek hálózatának helyzetét a török megszállás után. Hangsúlyozza, hogy az egyházi és világi igazgatás újjászervezése a 18. században zajlott le, ezért ez az egyházszervezések évszázada. Fontos szerepet játszott a zarándoklat formáinak kialakulásánál a migrációs folyamat. Az újra helyreállított középkori vagy az újonnan létrehozott zarándokhelyekre nem csak magyarok zarándokoltak, hanem a kegyhelyek közelében letelepült katolikus nemzetiségek is, így például a németek. Az országba érkező bevándorlók új vallásos kultúrát vezettek be a kegyhelyeknél. A vallásosságban jelentős maradt a Mária-kultusz és a magyar szentek tisztelete. A regionális jelentőségű kegyhelyek az összetartozás fontos központjai voltak. A kötet záró tanulmánya Katharina Wildtől a nyelvkeveredési folyamatokat vizsgálja meg a dunai sváb dialektusokban a betelepítésektől a jelenkorig. Általános összefoglalást és áttekintést nyújt a nyelvek fejlődéséről, melyek következménye a ma is létező dunai sváb nyelvszigetek kialakulása. Bemutatja a dunai sváb nyelvjárások kutatásának történetét, jelenlegi helyzetét, valamint hogy melyek a nyelvtudomány kutatásának kedvelt területei. Megállapítja, hogy a telepesek közép-nyugat és dél-német területekről érkeztek, és különféle nyelvjárásokat hoztak magukkal, mint például a sváb, bajor vagy felnémet. Ezek a nyelvjárások végig fennmaradtak, nem
