Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 4. szám - RECENZIÓK - Gőzsy Zoltán: Riedel, Julia Anna: Bildungsreform und geistliches Ordenswesen im Ungarn der Aufklärung
130 Egyháztörténeti Szemle XIY/4 (2013) ház egyrészt már korábban is rendelkezett szociális programmal, másrészt, hogy ez előképet szolgáltatott a felvilágosodás célkitűzéseihez. A jozefinista elvek meglétét Riedel - részben a kötet tematikájából adódóan - szinte kizárólag a piaristákhoz köti. A rendet itt bizonyos értelemben kiragadja a katolikus struktúrából, mintha az csak a katolikus egyháztól, a jezsuita rendtől, illetve a barokk kor egészétől különválasztva, attól megkülönböztetve felelhetett volna meg korábban, illetve felelhetne meg a 18. század második felében a felvilágosodás elvárásainak.« Ugyanez a gondolat megfordítva is előkerül, a szerző szerint a kormányzat azért viszonyult pozitívan a Piarista Rendhez, mert az elkötelezetté vált (illetve az argumentáció szerint eredendően elkötelezett volt) a hasznos polgárok nevelése („die Erziehung »nützlicher Bürger«”), valamint a felvilágosodás nevelési, társadalmi szempontrendszere irányába.5 6 A rend és a felvilágosodás kapcsolatának bizonyítékaként a szerző vizsgálja a rendtagok tudományos, kulturális, illetve iskolán kívüli oktatási tevékenységét. Rámutat arra, hogy pasztorációs tevékenységük, házi tanítóskodásuk és más hasonló tevékenységük révén jelentős társadalmi beágyazottságra tettek szert. A piarista érdekek képviseletében, illetve a rend szellemiségének elterjesztésében fontos szerep jutott a rendi küldötteknek, a Bécsben székelő ágenseknek, valamint a társadalmi elismertséggel bíró, munkásságukkal a nyilvánosságot is elérő szerzetes tanároknak és tudósoknak (532. p.). Ennek bizonyítására a szerző külön alfejezetet szentel Desereczky Incének, Dugonics Andrásnak, Horányi Eleknek és Révai Miklósnak. A harmadik nagyobb egység az állami oktatási reformok, illetve a szerzetesrend kapcsolatával foglalkozik. A szerző szisztematikusan tekinti át ezt a viszonyrendszert az 1770-es évekre vonatkozóan, az iskolák alsó szintjétől kezdve egészen a felsőoktatást érintő intézkedésekig. Külön fejezetben kerül tárgyalásra az egyházak és az állam együttműködése, a szerző itt igen intenzíven mutatja be a piaristák befolyását Mária Terézia oktatáspolitikájára. Riedel nem elégszik meg az evidenciának számító források (például a Ratio Educationis) ismertetésével, igyekszik túllépni a szakirodalomban rögzült toposzokon. Következetesen és tematikusán mutatja be az iskoláztatásban bekövetkezett változásokat. A szerző II. József oktatás- és egyházpolitikáját is képes összefüggéseiben láttatni a bőséges szakirodalomnak és az alapos forráselemzésnek köszönhetően, amelyidőszak a szerzetesrendek szempontjából igen problematikus és összetett. A felhasznált források változatossága és nagy száma ugyanakkor lehetőséget nyújt arra is, hogy intenzíven jelenítse meg az okokozati összefüggéseket, illetve az egyéni motivációkat, a lábjegyzetekben elhelyezett latin és német nyelvű szövegek kiválóan segítik az olvasót a szerző érvelésének megértésében. 5 Csupán egy lábjegyzetben említi meg, hogy a jezsuiták műveiben is lecsapódik a felvilágosodás („die Aufklärung schlug sich nicht zuletzt in den Werken der Jesuiten nieder”). Ld. 180. p., 131. sz. jegyz. (Megjegyezzük, a barokk fogalmát a kötet nem tárgyalja.) 6 „Das Verhältnis des Piaristenordens zur Aufklärung stellte auch einen entscheidenden Faktor für die Beziehungen des Ordens zum Wiener Hof dar.” Ld. 181. p.
