Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Pályi Kata Zsófia: Az egyházi özvegy-árva tár megalapítása a Tiszáninneni Református Egyházkerületben. Szemere Bertalan intézeti terve 1838-ból
Az egj'házi özvegy-árva tár megalapítása a Tiszáninneni Református Egyházkerületben 53 Jóval megengedőbbnek bizonyultak a felszentelt papokhoz. Őket inkább segíteni és támogatni kívánták emberi gyarlóságaikban. Egyetértettek azzal, hogy a könyvnélküli prédikálás csökkentheti a lelkésszel szembeni ellenérzéseket, de szerintük attól, hogy valaki nem jól prédikál, még lehet jó pap: „Sok derék, kimivelt lelkű és szelíd erkölcsű Papok emlékező tehettsége gyenge, és hogy ezek a tudományos és Egyházi Világban nagyobb haszonnal tűnjenek fel, jó lenne a N[agy] T[iszteletű] Egyházi Megyéknek, ezeknek ügyöket hathatósan felfogni.” Ezt a gyakorlatot kívánták követni akkor is, ha a lelkész erkölcsi hiányosságaira derül fény. Minthogy a pap is ember és ő is erőtlenséggel küzd, inkább atyáskodva kell vigyázni rá. Ha észreveszik gyengeségét vagy kicsapongásait, akkor az esperes levélben intse meg a vétkest, és harmadik személyt egyáltalán ne avasson be. Túl keménynek tartották azt az ítéletet, hogy a vétkest véglegesen megfosz- szák hivatalától: „Mert nem jobbúlhat é meg? Nem lehet é még Istennek választott edénnyé? Azomba ha ártani akarnak ellenei, a legtermészetesebb, ártatlanabb körülményeket is tilosaknak vétkeseknek magyarázhatják.” A papot nem bocsátanák el más hibája miatt, beleértve a feleségét vagy egyéb családtagjait is. Csak a botránkoztató felet intse az egyházmegyei kormányszék, és ha az intés sikertelen maradna, a papnak inkább engedélyezzék a válást. Ha a pap minden vele szemben támasztott kívánságot teljesít, azaz tudományokban jártas és erkölcsös életet él, akkor az egyházközség tartozik azzal, hogy a pap nyugalmára, világi sorsa javítására mindent megtegyen. A lelkipásztor elbocsátására soha, semmilyen esetben nem lehet indok, hogy már nem tetszik, nem kell, megelégelték őt. Egyáltalán nem kell szavazásra bocsátani a dolgot, a valóban indokolt esetekben döntsön az egyházmegyei tanács. A viszálykodást elkerülendő soha ne lehessen a káplán főnökének közvetlen követője az egyházközségben, még annak halála esetén sem. Az özvegy-árva tár ügyében is szót ejtettek. Javasolták, hogy az egyházi jövedelmekre nézve négy osztály legyen, a nyugpénzes özvegy és árva egyaránt részesüljön a tárból, a meghalt nyugpénzes része szálljon élő testvéreire. Az árva, amennyiben tanuló, 18 éves korán túl is kapjon nyugpénzt legalább egy-két évig. Kérelmezték, hogy a 32 évet meghaladó, ám arra érdemes iskolatanítók is tagok lehessenek. Sürgették az egyetemes zsinat megtartását: „Hogy minden szabályok kívánt sikert nyerhessenek, Egyházi Megyénk oda vélekedik, hogy Zsinat által jelen Törvényeink kijavíttassanak, ő Felsége által megerősíttetvén, így az egész E[gyház] Törvény könyvet nyerhessünk valahára.”«0 5.2. Felső-Borsodi Református Egyházmegye A felső-borsodi egyházmegyében küldöttség alakult, amely összegezte a papságtól begyűjtött nyilatkozatokat. A prédikátorok állapotának biztosítása terén a tervezővel egyetértenek, abban teljesen megnyugszanak. A 2. szabályt illetően leszögezik, hogy a káplán szolgálataival élő eklézsia még a *° TiREL. B/LXIV/28.439/19/. (= A Gömöri Református Egyházmegye véleménye az özvegy-árva tárról. Kelt: Beje, 1840. március 31.)
