Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sági György: Egy katolikus főpap vívódásai: Hamvas Endre csanádi püspök és az államhatalom, 1961-1964
72 Egyháztörténeti Szemle XIV/2 (2013) A püspök maga az 1962. július 9. és 14. között megrendezett kongresszus második napján emelkedett szólásra.34 Latin nyelven elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy ő, mint a Római Katolikus Egyház püspöke szólal fel, aki „mint ilyen, állásomnál fogva szolgálója vagyok a békének”. Jézus Krisztus szavait idézte, miszerint „a békét hagyom nektek, az én békémet adom nektek” (Jn 14,27) - tehát neki, mint püspöknek, és rajta kívül az egész Egyháznak ezáltal kötelessége is a békén munkálkodni, arra törekedni, mint ahogy azt I. (Nagy, Szent) Leó pápa tette, mikor a hun Attilát visszafordította, és ahogyan a békére törekszik XXIII. János pápa is. „Sajnos az ilyen törekvések gyakran meghiúsultak egyes fejedelmek és állami vezetők rosszindulata és imperialisztikus törekvései miatt” - használta itt a politikai baloldalon gyakran hangoztatott kifejezést. A következőkben pedig optimistán hangsúlyozta szózatában: „A népek [...] ma már nem tétlenül ábrándoznak a békéről, hanem elszántan egyesülnek a háború megakadályozására, és legkeményebben követelik az általános leszerelést.” Röviden az atomfegyverek veszélyére is kitért, majd a pénz helyes felhasználására hívta fel a jelenlévők figyelmét, címezve ezt a hidegháborúban résztvevő nagyhatalmaknak - meg nem nevezve őket hogy ahelyett, hogy a költségeket a fegyverekbe fektetnék, hasznosabb és üdvösebb lenne az elmaradott, gyakran éhező népek megsegítése: „Nemde az effajta nagylelkűség inkább becsületére válnék a civilizált népeknek, mint a gyengébbek kizsákmányolása és szolgaságban tartása.” Majd a hidegháború kifejezés alkalmazása nélkül a fennálló helyzet nehézségeire utalva kifejtette, hogy „a bizalmatlanságot le kell győznie az emberi együttérzésnek és abból a szolidaritásból folyó tudományos, kulturális termelési és egyéb barátságos érintkezéseknek, nem utolsósorban a testvériség érzésének”, amely neki és püspök-társainak feladata és kedves kötelessége. Beszédét egy Szent Ágoston idézettel zárta, miszerint: „Nagyobb dicsőség a háborút megölni szóval, mint az embereket fegyverrel.” Ezzel arra utalt, hogy inkább tárgyaljanak a szembenálló felek, mintsem egymást öljék, szembehelyezkedve ezzel az ötödik parancsolattal. Visszatérve Rátkai János egyházügyi főelőadóra, ő feltételezte, de ezt bizonyítani - hiába próbálta - nem tudta, hogy a Hamvas-nővérek, valamint Magyar Károly és Sopsich János atyák is a kiutazásról igyekezték lebeszélni a püspököt. Ha ez így is volt, végül akkor nem jártak sikerrel.35 Rátkai a következőképpen foglalta össze Elamvas moszkvai útját, amivel kapcsolatban nagy megelégedéssel nyugtázta, hogy meglátása szerint a hívek körében is kedvező hangulatot váltott ki: „Ennek megfelelően munkám eredménnyel járt, mivel Hamvas püspök nemcsak részt vett a világkongresszuson, hanem ott pozitívan meg is nyilatkozott a béke és a leszerelés mellett.”36 A kongresszuson rajta kívül Brezanóczy Pál és Beresztóczy Miklós vett részt, képviselve a Magyar Katolikus Egyházat. A papság véleménye a kiutazásról különböző volt, függött attól, hogy az illető atya az államhoz hű vagy pedig a pártállam szemében reakciós csoportba tartozott. Az előbbiek, a „haladó” papság pozitívan értékelte a « Hamvas püspök teljes beszéde: Népszabadság, 1962. július 11. Rátkai 1.3., Rátkai II. 3. 36 Rátkai II. 1-2.
