Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Molnár Sándor Károly: Benkő István és a Tanácsköztársaság
34 Egyháztörténeü Szemle XIV/2 (2013) böjti időszak vége között. Ezek a fejér megyei események rekonstruálásához szolgáltatnak adalékokat. Vargha Kálmán március 31-én kelt leveléből kiderül, hogy számára is megtiltották a prédikálást.47 Ez azt is jelentheti, hogy Benkő István valóban bizalmi embernek számított, és belelátott a püspöki levelezésbe. De jelentheti azt is, hogy Vargha Kálmán levelét széles körben ismertették és ismerték. Mind a vád, mind a védelem érveiben szerepel a helyettes lelkész állítása a Rákospalota-újvárosi Református Egyházközségben. Sajnos sem a nyomtatott, sem a levéltári kutatások nem vezettek ez ügyben eredményre. Nem tudjuk, hogy ki helyettesítette ekkor Benkőt. Ez a személyi háló további építésében lehetne segítség. Sem a Benkő ellen felhozott vádaknál, sem a védekezésben nem találunk utalást nagyszámú zsidó áttérőkre. Mégis meg kell említeni, hogy a névtelenségbe burkolódzó „Y” szerző a Tanácsköztársaság utáni évben a következőket jegyezte le a március 30-ai istentiszteletről: „ A templom zsúfolásig megtelt. Feltűnő volt a sok sémita. Áttérni akarók voltak-e, vagy csak a kíváncsiság hozta be őket az utcáról, avagy a »direktórium« kirendeltjei voltak, nem tudjuk. Kémeknek hittük őket s megvetéssel és gyűlölettel néztünk rájok.”48 Ezt azért érdemes kiemelni, mivel a Tanácsköztársaság ideje alatt számos zsidó tért át reformátussá.49 * Az áttérések mögött a legtöbb alkalommal nem feltétlenül hitbeli meggyőződés állt, hanem a félelem. A védőbeszéd 5-6. pontjai az április 2-ai beszédre vonatkoznak, melyek a II. sz. dokumentumhoz kapcsolódnak. A védőbeszéd utolsó egysége Benkő István személyes élményeinek a felelevenítése: „Úgy, hogy egészen természetesnek találtam azt a hírt, amit a diktatúra bukása után kaptam, hogy egy listát találtak a rákospalotai községházán, mely a kommunisták által proskibáltak neveit tartalmazta, s amin állítólag ott szerepeltek a papok mind, közöttük én is.” A lelkészi memoárirodalomban találunk ehhez hasonló leirásokat: „Híre járt egy augusztus 18-ára tervezett tömegmészárlásnak. »Megvolt az ún. ’fekete lista’, s aki arra rákerült, azt előbb-utóbb elérte volna a rettenetes kivégzés, mint ahogy a tömegesen előkerült hullákon eddig is megállapították a sátáni kegyetlenséggel végbevitt legyilkolást. Ez a szörnyűség elkövetkezett volna a tiszteletes úrra [id. Biberauer Richárd]: fel volt írva a neve....«”5° 47 Bodoky Richárd is arról számolt be, hogy gyermekként emlékezett erre az időre: ,A vasárnapi istentiszteleten ezt most már engedélyezték a hatóságok - mindig ott ült az első sorban.” Bodoky, 1999. 70. p. 48 Ld. 18. sz. jegyz. 44 „A kommunizmus alatt áttért zsidók száma a budapesti ref. egyház lelkészi hivatalának kimutatása szerint több ezerre tehető. A legtöbb áttérő a budai lelkészi hivatalban jelentkezett.” Kálvinista Szemle, 1920.1. sz. 8. p. •w Bodoky, 1999. 84. p.
