Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)

2013 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Molnár Sándor Károly: Benkő István és a Tanácsköztársaság

22

Egyháztörténeti Szemle XIV/2 (2013)

„Az új helyzet a mi munkánkat is más keretekbe kényszeríti, hogy elkészülve rá, hogy mire hazaérsz, a tekintetben befejezett tények fogadnak. Ha más nem, a lakáshiány fogja ezt siettetni.

A Tanácsköztársaság megalakulásakor mi is elérkezettnek láttuk a lélektani pillanatot arra, hogy nekifeszüljünk az egyházi reformnak. Tettünk néhány energikus lépést [Gombos] Ferivel és [Deme] Lacival az élünkön, pillanatnyi eredményekkel, de most - amint én látom - alkonyukéban van az egész akció a reakciósok aknamunkája, s a magunk gyerekes állhatatlansága miatt. Nagy baj a mi öregeink mozdíthatatlan maradisága, s az, hogy ők tátott szájjal, értetlenül nézik az új világot, de még nagyobb a baj az, hogy a mi kis csoportunk soha nem tud céltudatosan dolgozni, az erőviszonyokkal számot vetni s kitartani. Azért sok jó szolgálatot tettünk a magunk eszményeinek, s nagy bizalommal, s igen otthonosan élünk az új társadalmi rendben, mélyen meg vagyunk róla győződve, hogy a kommunizmussal együtt felkelt a mi napunk is, és soha nem képzelt fejlődés útjára léptünk március végén. Röviden szólva: lelkiismeretünkben és munkánkban megbarátkoztunk az új renddel.”5

Az egyház életében elitváltás - hasonlóan a köztörténethez - szintén az 1920-as évek elején következett be.

A „Benkő István és társai” perének felelevenítésekor figyelembe kell venni a generációváltás nagy nyertesének, Ravasz Lászlónak a véleményét, aki egy nekrológban így összegezte azt: „Éltem egyik nagy ajándékának tartottam mindig azt, hogy kitűnő munkatársaim voltak: Muraközy Gyula, Szabó Imre, Victor János, Benkő István, hogy csak a dunamellékiek közül említsek néhányat. Mindegyik félig tanítványom, félig tanítóm volt, amint ez igazi barátok között szokott lenni életkor és szolgálati viszony ellenére is.”6 7 Az előbbi sorok önmagukban nem tűnnek érdekesnek, akkor sem, ha egy nekrológ formai és tartalmi sajátosságaira tekintünk. Ami igazán érdekessé teszi, az a szerző és az írás pillanata. Ravasz László nyilvános írói pályafutása a politikai ellehetetlenülésével együtt szakadt félbe. így mondhatni, hogy 1956 utáni írói pályafutásáról szinte semmit sem tudunk. Sőt, történészek, egyháztörténészek, politológusok alig foglalkoztak Ravasz László 1956 utáni írásaival, még kérdésfelvetés szintjén is csak szőrmentén.? Ugyanakkor családi kapcsolatai révén elemzik a Ravasz-Bibó kapcsolatot,8 az 1921 és 1948 közötti egyházkormányzói tevékenységét vagy 19565 Fiers Elek levele Victor Jánoshoz, 1919. április 13. - Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményének Levéltára (továbbiakban: RL.) C/99. 4. dob.

6 Ravasz László: Benkő István. In: Túl életen és halálon. Benkő István rákospalotai lelkipásztor élete. Szerk.: Szabó Imre. Kiskunfélegyháza, 1998. 7. p.

7 Ez alól kivétel, sőt hiánypótló tanulmányok: Kosa László: A leányfalui évek. „Ki most Guttenberg előtti időben él”. In: Ravasz László emlékezete. Szerk.: Kosa László. Bp., 2008. 136-159. p.; Hatos PÁL: Ravasz László, az olvasó - A sárospataki Ravasz hagyatékból. In: Kommentár, 2010. 3. sz. 67-82. p., kiiln. 78-82. p.

8 Erre a problémára utal pl.: Halmos Károly: Teológiai politika. (Tóth-Matolcsi László: Műhely a lehetetlenséghez. Kapcsolódási pontok Bibó István és Ravasz László életművében.) In: Holmi, 2011. 8. sz. 1052-1062. p. (Könyvismertetés.)