Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 1. szám - RECENZIÓK - Fazekas Csaba: Pályi Zsófia Kata: A Pályi család prédikátori öröksége. Egy református lelkészcsalád nemzedékeinek története
Recenziók 119 összegzés (54-55. old.), majd részletes feldolgozás formájában (56-63. old.) mutatja be Pályi Pál lelkipásztorságát. (Megjegyezzük, a kötet más helyein is gyakran előfordul ugyanazon életrajzi adatsornak - például a születés, keresztelés, halálozás, házasságkötés, szolgálati helyek év-hó-nap részletességgel való ismertetésének - többszöri közlése, ezeket az ismétléseket talán utalások alkalmazásával ki lehetett volna küszöbölni.) Pályi Pál Dunaalmáson volt lelkipásztor, tevékenységét a templomépítés (bővítés) körüli fáradozása legalább annyira jellemezte, mint a híveivel való tanulságos konfliktusai, élete utolsó szakaszában több helyen is szolgált. Az ő utódait felsoroló IV.6. fejezetet fia, ifj. Pályi Pál lelkipásztorságának bemutatása követi. A Naszályon templom- és iskolaépítésről elhíresült, 1819 és 1893 között élt lelkész 12 leszármazottjának felsorolása már átvezeti az olvasót a 20. századba. (A kronologikus felsorolást a 20-21. századi lelkészekkel az V.3. fejezet foglalja össze, talán jobb lett volna mindezt a IV. végére illeszteni, de a mostani helyén is értelmezhető.) A kötet két további fejezetében Pályi Zsófia Kata érdekes módszertani újítással kísérletezett, álláspontunk szerint örvendetes módon. Nem elégedett meg ugyanis a családtörténet-írás „szokásos”, az egyes generációkat felsoroló, a fontosabb személyeket kiemelten dokumentáló eljárásával, hanem a Pályiakról megismerhető adatsorokat igyekezett új megvilágításba is helyezni. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a kronologikus fejezetet tematikus blokkokkal egészítette, teljesítette ki. így az V., A Pályi családok prédikátori öröksége c. fejezetben kiemelt egy-egy témakört, és a már ismert adatokat továbbgondolva értékelte azokat. A tágan értelmezett „örökség” során bemutatja és értelmezi a már említett, 1794-es kiadású biblia bő évszázadon átnyúló bejegyzéseit, felmutatva ennek a rendkívül érdekes forrástípusnak a tanulságait, majd a családi könyvgyűjtemény darabjait ismerteti. A Pályiakon keresztül a református lelkészek tájékozottságába, olvasási kultúrájába nyerünk bepillantást. Külön foglalkozik a családban gyakorinak mondható Pál keresztnév hagyományozódásával és a Pályiaknak a Bátki családdal való összetett kapcsolataival is. Különösen érdekesek a szerzőnek a VI. fejezetbe foglalt, a lelkészcsalád jellemzésével kapcsolatos témafelvetései. Igyekezett összefoglalni a Pályi család lelkészei tevékenységének keretet szabó három nemzedéknyi történelem tanulságait, kijelölve azokat a legfontosabb egyháztörténeti csomópontokat, melyek a református vallásgyakorlást szabályozták a 17. századi „gyászévtizedtől” a felvilágosult abszolutizmus türelmi politikáján, a reformkoron, 1848-49-en, az önkényuralom periódusán át a dualizmus koráig. Gondolatébresztő a Pályi család minden generációjában megragadható stratégiaalkotási szándék kimutatása, vagyis az a jól dokumentálható törekvés, hogy minden lelkész családfő törekedett legalább egy fiának egyházi pályára történő állítására. Ebben a stratégiában jól ragadja meg a szerző a „szóbeli emlékezet által őrzött hagyomány” jelenlétét, a folyamatosság iránti elkötelezettség apáról fiúra szálló, bár tudatosan alighanem csak a 19. század végén kialakított tradícióját. Legalább ennyire tanulságosak a Pályiak életútjaiból leszűrt tanulási, illetve házasodási szokásokra vonatkozó elemzések, hipotézisek, melyek a kötet leginkább érdekes és az olvasó számára gondolatébresztő fejezetei. A kötetet a forrásbázis, illetve a szakirodalmi apparátus mellett több melléklet is záija. Az olvasó tájékozódását jól szolgálják a Pályiak reformá
