Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)

2012 / 3. szám - BESZÁMOLÓ - Ivancsó Mária: Maczák Ibolya: Elorzott szavak. Szövegalkotás 17-18. századi prédikációkban

118

Egyháztörténeti Szemle XIII/3 (2012)

rabeli elméleti munkákat is jelentenek, melyek figyelembe vételével kitűnik, hogy a kompiláció nemcsak szövegszerkesztési eljárásként, hanem idézéstechnikaként is értelmezhető és értelmezendő. Idézőjelbe kerül tehát jogosság és jogtalanság, elorzás, eltulajdonítás és lelepleződés, bár ez utóbbi egyetlen, de annál jelentősebb oknál fogva mégsem veszti érvényét: a könyv szerzője olyan hitszónokok szövegeit vizsgálta, akiknek még a neve is ismeretlenül cseng, hiszen ritkán fordulnak elő az irodalomtörténetírásban. Maczák Ibolya azonban őket és prédikációikat is leleplezte, felfedezte.

Nem csupán ebben áll azonban a monográfia érdeme: Maczák Ibolya nagy mennyiségű adaton alapuló elemzést végzett arra a felismerésre támaszkodva, hogy bár a prédikációszerzők többé-kevésbé ugyanazokhoz a forrásokhoz jutottak hozzá,1 mégis érdemes minden szerzőnél a hivatkozott szövegek eredetijét is megvizsgálni, hiszen azáltal, hogy látható, melyik hitszónok mit tartott idézésre érdemesnek, és azt hogyan emelte be saját szövegébe, a prédikációszerzés technikájának egyéni változatai is megfigyelhetőek.2

A Bevezetésben a szerző megnevezi elemzési szempontjait. Ezek alkotják azt a bonyolult rendszert, mely képes bemutatni és jellemezni a kompilációs technikák működését a prédikációk dispositiójában. (10-12. p.) Az első lépés az adott szöveg forrásának, forrásainak azonosítása (12- 13. p.), ezt követi a források műfajának megállapítása. Szükséges megvizsgálni azt is, milyen szövegprodukciós technikával dolgozott a kompilátor a prédikáció tartalmát illetően: a prédikációszerzőnek lehetősége van arra, hogy részeket hagyjon ki a forrásszövegből, tömörítse vagy bővítse, átfogalmazza vagy átdolgozza azt - bár Maczák Ibolya megjegyzi, hogy ez a kategorizálás meglehetősen bizonytalan, hiszen egy új forrás megjelenésével felborulhat az addigi rendszer.

Sokkal kisebb ebből a szempontból a kockázata annak a módszernek, melyet a könyv szerzője használ: táblázatban helyezi el a tartalmilag párhuzamos idézetpárokat, az egyezéseket félkövér betűtípussal emeli ki, ezek alapján regisztrálja, hogy a kompilátor szűkítette vagy bővítette a forrásművet (13-15). Hasonló párhuzamos elrendezéssel vizsgálja a szerkezeti párhuzamokat forrás és kompiláció között, és a gráfelmélet eredményeit felhasználó ágrajzokat is készít. Nem egyértelmű azonban, hogy ezek a táblázatok és ágrajzok részleteikben is egyformán hasznosak-e mindenkinek: a szerzőnek, aki ezek segítségével dokumentálja az elvégzett aprólékos filológusi munkát, illetve az olvasónak, aki a munka eredményét látja. Az viszont kétségtelen, hogy ahhoz az adatközponté elemzéshez, melyet Maczák Ibolya ebben a könyvében végez, jól illenek. (15-16. p.)

Jól áttekinthető az is, ahogyan Maczák a kompilált prédikációk átvételeinek rendszerét rögzíti: az átvétel helyének lap- és sorszámát, illetve a forrásszöveg vonatkozó részének hasonló adatait a szerző táblázatban közli (17. p.). Az átvételek jellemzésében már a helymeghatározás is sokat segít, hiszen azonnal láthatóvá válik, mekkora részt vett át a kompilátor, és mi1 A Biblia szövege mellett florilégiumok, kompendiumok, konkordanciák, középkori szövegek, reneszánsz és kortárs irodalmi anyagok alkották azt a szövegbázist, amelyből egy-egy szerző válogathatott prédikációja megírásakor.

2 Vö. Gábor Csilla: Káldi György prédikációi. Debrecen, 2001. 59. p.