Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 1. szám - TANULMÁNY - Bertalan Péter: Fejér megye egyházpolitikai mozgásai, 1957-1968
Fejér megye egyházpolitikai mozgásai 21 nak megfelelően végezni. Shvoy ezt a testületet kikapcsolta az egyházkormányzásból, s a hatóság keze idáig már nem ért el.60 Ha nem is „treuga dei”-t, de legalábbis ideiglenes fegyverszünetet lehetne elvárni az egyezmény után. A megyei katolikus békebizottság ülésén 1964. október 6-án a főelőadó részéről elhangzott az állam és a Szentszék között kötött részleges egyezményről egy lakonikus értékelés: „Több van benne, mint amire számítottak és sok nincs benne, amiről bizonyos körök álmodoztak.”61 A magyarázatot is a főelőadó összegzése adja meg, amely a megállapodás után született. Véleménye szerint az egyházpolitika helyességét mutatta az a tény, hogy a Vatikán forszírozta a tárgyalásokat, és kénytelen volt egy sor tényt tudomásul venni, amelyről pár évvel ezelőtt még hallani sem akart. A párt helyes egyházpolitikája elhallgattatta a belső reakciót is, hiszen nem tudott lényeges ellenérveket felsorakoztatni, ugyanakkor az állami szervek egy sor törvénytelenséget fel tudtak sorakoztatni a különböző egyházakkal szemben. „A magyar állam és a Vatikán között megkötött részleges megállapodás nálunk - állapította meg a főelőadó - nem teremtett új helyzetet, hiszen továbbra is ugyanazokkal a püspökökkel kell tárgyalnunk, akikkel a megállapodás előtt, ugyanazok a céljaink, amelyek voltak. [...] Azon kell lennünk továbbra is, hogy a papság közéleti szereplése ne szaporodjon, az egyház maradjon továbbra is a templom falain belül, mert a tapasztalat azt bizonyítja, hogy közéleti szereplésük során elsősorban a papok és csak tized annyira állampolgárok. [...] A diszpozíciót illetően eddig is az volt a helyzet, hogy a 22-es törvény - az Elnöki Tanács 1957. 22-es számú törvényerejű rendelete - adott legtöbb segítséget. Mivel azonban a 22-esen kívül is voltak, vannak és lesznek elképzelések, eddig is kemény harcot követeltek és ezután ez még fokozódik.” A diktatúra csak annyit engedett a megszorításokból, amennyi a látszólagos kompromisszumhoz elég, de nem jelentette a meghátrálást a katolikus egyházzal szemben. Nagyon sok segítséget adhat a főelőadó meglátása szerint a püspök környezete, nagyon fontos, hogy ezzel a kapcsolat jó, s olyan legyen az aula összetétele, amely az együttműködést megkönnyítette. A cél a 22-es tvr. segítségével az aulát ilyenné tenni. A diszpozíciós elképzelések megvalósításában az esperesek nagyon sokat tudnak segíteni. A szocialista társadalomba való beilleszkedés kérdésével kapcsolatban megfogalmazta az ultimátumot: „Az egyházaknak kell alkalmazkodni hozzánk és nem fordítva.”62 Két lényeges vonást szükséges kiemelni az értékelésből. A megállapodás az állami egyházpolitika pozícióit nem gyengítette meg, azon lényegében a főelőadó véleménye alapján nem változtatott. Nemcsak a katolikus egyház, hanem a többi számára is figyelmeztetés az a néhány általánosító érvényű mondat, amellyel a főelőadó azokat is megfenyegeti. Ez a magabiztosság tükröződik az 1965-ös év első negyedévéről szóló jelentésben is, amelyben újból Shvoy Lajos az elsőrendű „vádlott”: „Az egyházkormányzat továbbra is Shvoy Lajos megyéspüspök reakciós vezény60 Uo. 61 Uo. 62 Gondolatok az egyházpolitika továbbviteléről a Magyar Állam és a Vatikán között megkötött részleges megállapodás után, Székesfehérvár, 1964. október. - FML. 0059/1964.
