Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)

2012 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Molnár János: Az 1962-es kolozsvári református püspökválasztás és a Szekuritáté

Az 1962-es kolozsvári református püspökválasztás és a Szekuritáté 55 kivizsgálása is rossz fényt vet rá, mert ahogy „Alexa” fn. ügynök egyik fel­jegyzéséből kiviláglik, nevezett Grádinaru gyanús tartalmú könyvet tett félre Dávid Gyula számára. A főjegyzőt érdeklő könyv az 1941-ben kiadott Erdély magyar egyeteme c. mű volt. Erdélyt úgy emlegették benne, mint „elfoglalt” és „visszanyert” területet, és sok korabeli magyar politikus képét is közölte, többek közt Horthy Miklós kormányzóét és Teleky Pál minisz­terelnökét.7 A „Szabó Béla” fn. ügynök 1961. szeptember 22-én Dávid Gyula Ady László kiskapusi lelkésznek és Debreczeni László művészettörténésznek a kolozsvári belvárosi lelkészi hivatalban folytatott beszélgetését reprodukál­ta: „Debreczeni: Igaz, hogy abbahagyták a vasérc keresését a környéken? Ady László: Ellenkezőleg, fokozták. Sőt már elterjesztették a szegény hegylakók közt, hogy lesz majd munkájuk a bányában. Ha megnyílik a bánya a környék kis egyházközségei, mint a kiskapusi, el fognak tűnni. Dávid: Milyen kár, hogy az egyház semmit sem tesz a magyarság beol­vadása ellen. Ha a románok lejönnek a hegyekből, a mi kis parókiáink el fognak tűnni. Debreczeni: Lenne nekünk erőnk arra, hogy megállít­suk? Dávid: Ma is lenne erőnk, ha az egyház tényleg egyház lenne. De ölbe tett kézzel nézzük, hogy olvad be népünk a románságba. Debreczeni: Mit tehetnénk a mai időben? Dávid: Nagyobb összetartás kellene, szorosabb egység. De nálunk, ha egy püspöknek, vagy lelkész­nek valami baja van, rohan a vallásügyi felügyelőhöz. A központi veze­tés már alig számít nálunk, annyira ránk telepedett az állam.”8 Ilyen jelentések nyomán nem csoda, hogy késett a Vallásügyi Államtitkár­ság válasza Dávid Gyula jelölésére. Pedig 1961. szeptember 1-jén, amikor azért gyűltek össze az esperesek, hogy meghallgassák Juhász István be­számolóját a Prágai Békekonferenciáról, „Nagy Gyula, Gazda Lajos és Nagy István meglátogatták Dávid Gyulát és közölték a gyülekezetek elkeseredé­sét, hogy nincs püspökük. Ajánlkoztak, hogy ők felmennek Bukarestbe, hogy beszéljenek az illetékesekkel. A püspökhelyettes visszautasította ezt, mondván, ő nem akar kezdeményezni. Az Igazgatótanács az ő és a Tőkés jelölését terjesztette fel, erre várják a választ. Nem akarja, hogy esetleges visszautasítását így közöljék vele. Ha nem felel meg, közölje azt vele az tóztatta le a Szekuritáté 1961. április 15-én. Kivizsgálásához köze volt egy másik püspökjelöltnek, Csutak Csabának is, aki a Horváth iratait vélemé­nyező háromtagú szakértői bizottság tagja volt, s aki kimutatta a vádlott szövegeiben a rendszerellenességet. Ahogy egy másik politikai elítélnek me­sélte Horváth, Csutak megállapításai ellen nem tudott védekezni. loan Onac szekustiszt egyik kommentárja szerint Horváth László meghalt a börtönben. Vö.: Molnár János: Szigorúan ellenőrzött evangélium. II. köt. Nagyvárad, 2010. (továbbiakban: Molnár, 2010.) 23-24. p. 7 ACNSAS. I017752/1/118-119. sz. „Alexa” azonos volt Sebe Ferenc unitárius püspökségi tanácsossal. Aurel Grádinaru író, szabadszájú, közismert szemé­lyiség. Minden jel szerint régi és tiltott könyvek beszerzésével és árusításá­val foglalkozott. Az 1956-os eseményeket követően kitiltották a Teológiai In­tézetből, ahol állítólag „irredenta” könyveket árusított a hallgatóknak. 8 ACNSAS. I017752/1/120. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents