Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)

2012 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Galo Vilmos: A Beretkei Református Árvaház története (1929-1944)

38 Egyháztörténeti Szemle XI1I/2 (2012) 31-ig az új beretkei lelkész, Borza Zoltán;«0 1937. szeptember 1. és 1947. szeptember 30. között - kezdetben helyettesi igazgatói minősítésben, majd rendes igazgatóként - Gérecz Lajos«1 beretkei iskolaigazgató; majd az ő távozását követően megbízott igazgatóként 1949-ig újra Borza Zoltán. Az árvaházi bizottság, mely kezdetben 6-7 férfitagból állt,«2 a konvent döntése értelmében 1935-ben további férfitagokkal és egy szűkebb hölgybizottság­gal egészítette ki magát.«3 A bizottság évente egy-két alkalommal ülésezett, általában Beretkén, tagjai pedig csaknem kizárólag a gömöri egyházme­gyéből kerültek ki. A konvent egy másik, korábbi határozata minden egy­házmegyében árvaházi segítőbizottságok létrehozását rendelte el.«« Ennek értelmében a gömöri egyházmegye 1930-ban állította fel a maga bizottsá­gát, melynek feladata az árvaház munkájának a református hívekkel való megismerte-tése és adományok gyűjtése volt.«3 A gömöri lelkészi kar min­dig kiemelt figyelemmel követte az árvaház sorsát. 1935-ben az egyházme­gyei lelkészértekezleten egy bizottság kiküldését határozta el, azzal a fel­adattal, hogy dolgozzon ki egy tervezetet az intézmény rendszeres és kielégítő pénzügyi ellátásának a biztosítására.«6 A bizottság jelentését az egyházkerület elé terjesztette, melyben javasolta a lelkészek, tanárok és gyülekezetek kötelező megadóztatását az árvaház javára, de ezt a kerület nem fogadta el.«7 40 41 42 43 * * * 47 40 Jelentés a beretkei református árvaház 1937. évi működéséről. Sárospataki Református Kollégium Levéltára. Felvidék, Püspöki irattár, 1938. PF 26. 1. 143- 1- P­41 Gérecz Lajos (Beje, 1902 - Tornaija, 1990) iskolai és árvaházi igazgató. Iskoláit Bejében és Sajógömörön, a tanítóképzőt Sárospatakon végezte. Barkán, Almágyban, Szkároson, majd 1930-tól Beretkén volt tanító, utóbbi helyen iskolaigazgató, árvaházi helyettes, majd rendes igazgató. 1950 és 54 között a tornaijai nyolcosztályos magyar tannyelvű középiskola élén állt. Sú­lyos infarktuson esett át, ezért 1954-ben nyugdíjazták. Galo, 2011. 42-43. p. 42 Az Árvaházi Bizottság tagjai 1930-ban: Barna Béla - gömöri egyházmegyei gondnok, a bizottság elnöke, Tornallyay Zoltán - tiszáninneni egyházkerü­leti főgondnok, dr. Kovács László - konventi ügyész, Dusza János - gömöri egyházmegyei esperes, Dr. Kathona László gömöri egyházmegyei tanácsbíró, Boza Lajos - tanító, egyesületi elnök, Bácsy Gyula - árvaházi igazgató. Barna et al., 1930. 6. p. 43 Soós, é. n./b. (I. sz. melléklet az 51. számhoz) 110. p. «« A Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Egyetemes Konvent 1932. évi március hó 17-én Ungvárott tartott rendes gyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: D usza János. H. n., 1932. (továbbiakban: Dusza, 1932/b.) (3. sz. függelék) 87. p. A határozatot a megyék többsége nem teljesítette. «5 Csabay, 1931/a. (9) 28. p. «6 A Gömöri Református Egyházmegye 1935. évi augusztus hó 29-én Hanván tartott - esperesi beiktatási ünnepéllyel egybekötött - őszi rendes közgyű­lésének jegyzőkönyve. Szerk.: LenkeyLajos. H. n., é. n. [1935.] (17) 59. p. 47 A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Kassán 1935. évi október hó 24-én tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Szőke István. H. n., 1935. (továbbiakban: Szőke, 1935.) (94) 134. p.

Next

/
Thumbnails
Contents