Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 1. szám - RECENZIÓK - Kisvarga Gábor: Galla Ferenc: Pápai kinevezések, megbízások és felhatalmazások
102 Egyháztörténeti Szemle XIII/1 (2012) meg, de a 1612-es évtől már konkrét missziószervezésre találunk anyagokat. A 120. sz. forrás például Simon bosnyák pap kérését tárja elénk, aki a Hódoltság missziós lelkipásztori megszervezését, valamint iskolákat, pénzt, vallási kellékek beszerzését kéri. A kérés teljesítésén felül kapott még öt ajánló levelet, hogy még több alamizsnát gyűjthessen, és a már meglévő kiváltságait is meghosszabbították. 1624-től már pásztorkodásra szólítják fel az olyan helyen élő bosnyák ferenceseket, ahol nincsenek plébánosok. Három évvel később már az eretnekség bűne alól is kapnak feloldozási jogot, és még ebben az évtizedben találunk forrást arra, hogy a Szentszék már ellenőrzi, kinek milyen felhatalmazásokat ad. Érezhetően, ahogy halad előre a katolikus ügy, úgy jelennek meg az egyre határozottabb és jobban szervezett döntések. 1631-ben például már magyar ferencesek kapnak felhatalmazást, hogy térjenek vissza téríteni, sőt a munka hatékonyabb végzése érdekében tiltott könyveket is olvassanak. Természetesen a helyzet még mindig nem kielégítő, így olyan megoldások is születtek, mint az 1635- ös év forrásaiban hozottak: az eretnekségbe visszaesők is feloldozhatok, a nagy távolságok és a török miatt kialakult lelkipásztori vákuum következtében bármely püspöktől vagy „extra tempora” nyerhettek felszentelést a Gyöngyösön tanuló kispapok. A kötetben hozott, 17. századra vonatkozó dokumentumokban folyamatosan kitűnik a folyamatos pénz és paphiány valamint a már említett házasság problémája. Erre példa a 219. forrás, ahol Vinkovics Benedek azon kesereg, hogy nincs elég pénze a megfelelő számú paptartásra, a bécsi Pázmáneum messze is van, és az amúgy is hatalmas érdeklődés miatt lehetetlen kihasználnia, így kéri, hogy licenciátusokat, továbbá „extra tempora” kispapokat szentelhessen. Az 1640-es évtől a források túlnyomó része gyakorlatilag csak a missziószervezést tárja elénk, és természetesen az ezzel járó egyéb ügyeket,mint a ministránsok nélküli misézést, a házassági ügyeket, az eretnekek feloldozását, tiltott könyvek engedélyezését, elhagyott plébániák, templomok elfoglalását vagy „eretnekség által megrontottak” újra felszentelését. A kiadványt mind a szakemberek, mind a korszak iránt érdeklődők haszonnal forgathatják. A gyűjtés nem kifejezetten a missziótörténetre fókuszált, éppúgy megtalálhatók a források közt házasságra, eretnekségre, papnevelésre, térítésre, misézésre és egyéb vallási élettel kapcsolatos dolgokra vonatkozó adatok a nem missziós területekről is, amelyek egy teljesen új szemszögből mutatják be a katolikus konfesszionalizáció menetét a Kárpátmedencében. Összegyűjtött adatai többnyire ismeretlenek. Az anyag használhatóságát és áttekinthetőségét nagyban növeli, hogy a kiadása folyamán utólagosan sorszámozással és Indexszel lett ellátva, így a mintegy 713 közölt forrás többnyire tiszta képet ad arról a majd’ 200 éves kitartó küzdelemről, amit a Szentszék vívott a katolikus hívek leikéért 1550 és 1711 között. A Collectanea Vaticana Hungáriáé sorozat és Galla Ferenc jelen munkájának a célkitűzését tökéletesen jellemzi a történelemtudomány régi mesterének, Fejérpataky Lászlónak az a máig ható gondolata, miszerint: „Magyarország történelmét az olaszországi s elsősorban a vatikáni levéltárak ismerete nélkül megírni nem lehet.” (ism.: Kisvarga Gábor)
