Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bitskey István - Tasi Réka - Csorba Dávid: "Homályban és tükör-által". Barokk kori prédikátorok az isteni természetről
„Homályban és tükör-áltál” 97 oktatásából hiszünk és vallunk.”7 Ezzel Pázmány elveti Tertulliánusnak és a patrisztika további képviselőinek kísérleteit, amelyek a természetből vett hasonlatokkal igyekeztek megmagyarázni a trinitás titkát. Az ő fejtegetésének lényege - mindenütt szorosan bibliai idézetekkel kísérve - a három személy szubsztanciális egységének hangsúlyozása, s erre - a korábban mondottakkal szemben - mégiscsak kiválaszt egyet a tradicionális evilágitermészeti képi megjelenítések közül, amikor ezt írja: „A pára egyenlő természetű a vízzel, melyből származik; a Fiúnak-is azon természete vagyon az Atyával. A fényesség származásában a naptúl, munka, fáradság, változás nincsen; tisztaságos mindenben kifakadása: úgy az Atyának változása-nélkül tisztán származik a Fiú. És miképpen a nap soha fényeskedés nélkül nem volt: úgy az Atya nem lehetett Fiú nélkül.” Tudatában van azonban Pázmány annak, hogy minden, amit elmondott, csupán megkísérlése a lehetetlennek, a beszéd végén a recapitulatio önreflexív kérdéssora egyértelműen jelzi a hittétel textuális megragadásának irrealitását. Mert „ezek és egyéb hasonlatosságok oktattyák és vezetik a mi tudatlanságunkat” - vallja be a magát immár befogadói közösségével azonosító prédikátor, de az emberi szó eszközei nem alkalmasak erre, mert „meg nem ismértetik a Szent Háromságot. Mert micsoda elme foghattya meg, hogy Egy Isten, a ki Három? És, noha az Atya Isten; a Fiú Isten; a Szent Lélek Isten; és így hárman vannak, kik közzül mindenik igaz Isten; de azért nincs három Isten, hanem csak Egy az Isten? Kinek fér fejébe, hogy a ki születik, annak más természete nincsen a szülőtűi? hogy az Atya nem üdősseb Fiánál? hogy a Szentlélek nem Fia az Atyának? Senki ezt emberi értelemmel meg nem foghattya.” A racionális megközelítést tehát lehetetlennek minősíti, a háromság értelmezésében elveti „az emberi eszeskedés akadozását”, és hiábavaló okoskodásnak tartja a három személy közötti szubsztanciális megkülönböztetés korban divatos kísérleteit. Pázmány - közismert retorikai kultúrája mellett is - az emberi szó és elme elégtelenségét hangoztatja az isteni természet s ezen belül főként a Szentháromság magyarázatát illetően. Ebben a kérdésben a hitre appellál, mint ami egyedüli segítség, közvetítő episztémé lehet a transzcendencia távolában létező, azaz „homályban” hagyott, s legfeljebb csak „tükör-áltál” érzékelhető legfelsőbb lény irányában. „...azt hinni illendő aetatosság, de érteni kívánni vakmerőség” A 17. század végén immár nagyobb számban megjelenő de tempore-típusú, magyar nyelvű prédikációskötetek, pünkösd utáni első vasárnapra írt prédikációi az isteni természetről szólva részben követik a Pázmány által is bejárt utat. * ■> PPÖM.VII. 100. p.
