Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)

2011 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Meszesán Mária: Idő és időtlenség mint tél és nyár Mihálykó Jánosnak az örökkévalóságról szóló írásában

90

Egyháztörténeti Szemle XII/1 (2011)

Ismét az allegorikus értelmezésmód egy feloldott formájával találkozhat a befogadó, amiből a morális és az anagogikus felfogás is következik. Akik hisznek, azoknak a halál nem végleges, erre már nem egy utalás volt, a feltámadás utáni örökkévalóság birodalmába azonban igazán csak az első, mindkét évszakot elemző, illetve a harmadik, nyarat leíró rész enged bepillantást. A bűnbeesés óta szakadék tátong a szent Isten és a bűnös emberek között. „Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének” - írja az Ige. Ember nem kerülhet közel hozzá, mert megközelíthetetlen világosságban lakik.?5 A világosságról rendre üzeneteket, jeleket kap a halandó, ám ezek korántsem bizonyos, hogy értelmezhetők számára.?6 7 Erről szóltuk fent az exegézis, illetve a négyféle értelem vonatkozásában. Az üzenetekből - korábban ezt is érintettük - nem egyértelmű, hogyan viszonyul az időhöz az a Mennyország, amit az üzenetek mint végső létállapotot tartalmaznak. Az episztémé része ebben a helyzetben az emberhez eljuttatott, így számára megismerhető írás, és az ember által - például a megélt időről - szerzett tapasztalat lehetnek, ezeket egymásba lehet fésülni, ami azonban nem egyenlő az isteni titok megfejtésével. Nem leírható a halálon túli valóság, ezt egyedül Jézus ismeri, mi leképzelni is alkalmatlanok vagyunk, mert: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg nem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.”?? Ez okból a modern, és a 17. századi leíró is erősen ragaszkodik a Bibliához, ha az örökkévalóság bemutatását várják tőle. Mihálykó is rendben „lehivatkozza” forrásait (Esa. 64,1.; lKor. 2,1.; lKor. 15.; 2Kor. 5.) miután szerényen kijelenti: Az aratás előtt nem tudni, milyen haszon várható, csak, ha megmérik a szemet. Bővebben: „Nem találtatik senki, ki megmondhatná, minemű kijelent- heteden nagy örömet és dicsőséget hoz minékünk az örök élet [...] hanemha meg váriuk, hogy az utolsó aratás el végződiék és az utolsó ítéletnek napia el iővén annak nagy haszna szemünk eleibe adassák és meg mutattassék.”

Ezek szerint tehát együtt várja holt és eleven az utolsó ítélet napját, ami az utolsó nap. Jelzi az idő befejezését, végét. Ez ugyanakkor maga a küszöb, ami az idő utolsó pillanata után a kezdetet fejezi ki.?8 Ahogyan az

Mihálykó valóban közreműködhetett a bártfai nyomdában 1607-ben készült - vélhetőleg befejezetlenül maradt - evangélikus bibliafordítás megfogalmazásában. A fordítás fellelhető töredékei Mózes, Józsua és Jeremiás könyveiből közölnek részleteket. Mivel Mihálykó elmélkedésében az említettekhez képest egyéb bibliai helyeket is idéz, így szövegének későbbi, tüzetes filológiai tanulmányozása alapján a bártfai edíció soha nem látott részei válhatnak esetleg rekonstruálhatóvá.

75 Rom. 3,22-23.; íTim. 6,16. Vö.: Gitt, 2000.95-97. p. Ld. még: Sauer, 1995.34-35- P76 SAUER, 1995. 161. p. A jövendölésekben harmonikus egységet alkot a betű szerinti és a képes beszéd.

7? Gitt, 2000.121-130. p., lKor. 2,99.; Jer. 33,22.

?8 JUNK, KARSTEN: Das Zeitverhältnis des hl. Augustinus im XI. Buch des Confessiones und Aspekte seiner theologisch-philosophischen Rezeption im 20. Jahrhundert. Tübingen, 2006. „Wenn in der Bibel der Begriff »ewig« gebraucht