Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Meszesán Mária: Idő és időtlenség mint tél és nyár Mihálykó Jánosnak az örökkévalóságról szóló írásában
68 Egyháztörténeti Szemle XII/1 (2011) közömbös probléma, ha olyasmi a szöveg tárgya, aminek csak elnevezése van, ám a név mögötti tartalom a beszélő számára teljes mértékben nem megtapasztalható, mert ilyenkor a megismerhetőség és a hagyományos gondolkodás küszöbén kívül eső tartományok bemutatására a meglévő szókészlet és grammatika elemeiből úgy kell válogatni, hogy valamiképp a jelölendőhöz hasonló, ám attól mégis többet mondó kifejezés legyen az eredmény. Ez nem csak azt feltételezi, hogy az ismeretlen ábrázolásában valamely már ismert dolog, fogalom van a beszélő segítségére, „hanem azt is, hogy az ismert elemeket szokatlan kombinációkban kínálja a szöveg. Ennek az újszerűségnek a nyelvi hibától, szoloicizmustól való különbözősége szándékos, tudatos, célszerű alkalmazásában rejlik”.9 Az idő viszonyainak tisztázása azért érdemel ebben a kontextusban is kiemelt törődést, mert ezúttal cg}’ hozzá nem annyira hasonló, mint inkább ellentétes fogalomról próbál a szöveg alkotója újabb információkat szerezni, illetve átadni. Kézenfekvő azonban, hogy az időtlenség, az idő nélküliség vagy időfelettiség nem másként, csak az időhöz, az időben való léthez viszonyítva hordozhat sajátos jelentést. Az örökkévalóságot a végesség tölti meg többlettartalommal, ahogyan az életet a halál. A nyelvi torzulás tehát a tartalmi differenciálódás reményében, a beszélő mentális erőfeszítésének jóvoltából következik be. A létrejött módosult tartalom azonban nem feltétlenül eredményezi ugyanazt az interpretációt minden befogadó, illetőleg minden befogadás esetében. A prédikációelméleti irodalom mindig központi kérdésként kezelte a hallgatósághoz való alkalmazkodást, erre Szent Bonaventura írásaiban is találunk példát, Pseudo-Bonaventura pedig két kategóriát különböztet meg erre vonatkozólag: divisio extra, divisio intra elnevezéssel, attól függően, hogy élesebb elméjű vagy lassúbb felfogású embernek szól a szöveg.10 Scultetus már - bár egyetértésben elődeivel megállapítja, hogy tanult és tanulatlan hallgatósághoz eltérő módon kell fordulni — úgy véli, a prédikációban, mivel a hallgatóság meglehetősen heterogén, érdemes stílus, választékosság tekintetében a középutat választani, a beszéd legyen „igényes, világos, közérthető”. Bucanus a tudományos stílustól óvja az igehirdetőket,11 pedig az idő a tudományosságot is érdemben foglalkoztatta. A fizikai idő Az idő mértékegysége a másodperc, aminek meghatározása kezdetben (Mózesnél is) egy természeti jelenséghez, a napok és éjek váltakozásához, a Föld saját tengelye körüli forgásához kapcsolódott. Kérdés, milyen lehet a * 9 10 11 francia ramista retorikákban. Debrecen, 2007. [Kézirat. PhD-értekezés. Debreceni Egyetem Modern Nyelvtudományok Doktori Iskolája.] (továbbiakban: SZABÓ, 2007.) 149-165. p. 9 A nyelvi hiba fogalmát már Arisztotelész és Quintiliánusz is relativizálta. További összefüggésekkel szolgál: SZABÓ, 2007. 33., 52. p. 10 Bartók István: „Sokkal magyarabbúl szólhatnánk és Írhatnánk.” Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1630-1700 között. Bp., 1998. (Irodalomtudomány és kritika.) (továbbiakban: BARTÓK, 1998.) 190. p. 11 Bartók, 1998. 257. p.
