Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 4. szám - RECENZIÓK - Somodi Imre: McGrath, Alister: Az ateizmus alkonya
Recenziók 81 McGrath, Alister: Az ateizmus alkonya. Budapest, Szent István Társulat, 2008. 304 p. A magyar olvasók előtt is jól ismert északír anglikán teológus, Alister McGrath könyvének címe olyan meghökkentő a téma iránt érdeklődő Olvasó számára, hogy valószínűleg nem lesz képes otthagyni azt a könyvesbolt polcán (nem történt ez másként a recenzenssel sem). Valóban bealkonyult az ateizmusnak - holott napjaink tapasztalata mintha egészen mást mutatna? A kissé hihetetlennek és szenzációhajhásznak tűnő cím máris nem lesz az, ha tisztázunk néhány alapfogalmat. Többek között ez is a könyv érdeme: különbséget tesz olyan, sokszor helytelenül és megkülönböztetés nélkül használt fogalmak között, mint ateizmus, agnoszticizmus és keresztényellenesség. Hiszen Isten létének kategorikus tagadása (ateizmus) nem azonos az Isten létezéséről való állásfoglalás elutasításával (agnoszticizmus), sem valamely vallás - esetünkben a kereszténység - hittételeinek és egyházfegyelmi szabályainak kritizálásával. Sőt az ateizmuson belül is különbséget kell tennünk meggyőződéses, teoretikusan megalapozott ateizmus, és az elméleti alapokat és meggyőződést nélkülöző, reflektálatlan, ám a mindennapi életben Istent teljesen figyelmen kívül hagyó gyakorlati ateizmus között. Alister McGrath ezen szellemi áramlatok közül a meggyőződéses ateizmus történetén kalauzol végig, s a könyv végére az Olvasót meg is győzi, hogy az ateizmus e - kvázi istentagadó vallásként gyakorolt - formájának valóban bealkonyult. De ne siessünk ennyire előre. Az ateizmus történetének ugyanis - a szerző szerint - íve van: kibontakozása, tündöklése és hanyatlása. Ennek az ívnek szimbolikus kezdő- és végpontjai 1789 és 1989. Frappánsan eredeti ötlet a szerzőtől, hogy éppen ezzel a két fontos dátummal jelöli ki az ateizmus korszakának jelképes határait. Az ateizmus antik és reformációkoris előzményeinek ismertetése után McGrath azonnal fejest is ugrik a téma közepébe, és az eszme kialakulása és érvényre jutása szempontjából elemzi a francia forradalmat és közvetlen előzményét, a francia felvilágosodást. A szerző leszámol azzal a mítosszal, hogy a francia felvilágosult gondolkodók nagyrészt ateisták voltak. Valójában az ateisták egy különc csoportot alkottak, akiknek istentagadó eszméi kevés megértésre találtak a kor deista gondolkodóinál. Jellemző, hogy Voltaire az ateizmust az egyház által korrumpált vallással szembeni sajnálatos reakciónak tartotta. Ami a francia forradalmat illeti, arról sem állíthatjuk minden további nélkül, hogy ateista lett volna. Tény, hogy a forradalmat jellemzi a kereszténység és az egyház - olykor szisztematikus, olykor ad hoc - üldözése, és valamiféle profán vallás - melynek középpontjában a haza, illetve a forradalom eszményei álltak - kialakításának szándéka, s kétségtelenül voltak a forradalom prominensei között ateisták. De sosem emelték a forradalom hivatalos ideológiájává az 5 A szerző a reformáció szerepét az ateizmus kialakulásában - bizonyos logikai megfontolásból - könyvének második, az ateizmus alkonyát bemutató részében taglalja. (183-199. p.) Véleménye szerint a protestantizmus - természetesen akaratán kívül - két vonatkozásban segítette elő az ateizmus kialakulását: a világ deszakralizálásával, illetve az ábrázolás tilalma által a szakrális szférának az emberi képzeletből való eltávolításával.
