Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 4. szám - TANULMÁNY - Kara Anna: Mécs László, a jászóvári premontrei kanonok
54 Egyháztörténeti Szemle XII/4 (2011) lengyel, német) „egyetemi és művelt körök”. Prohászka Ottokár Elmélkedések című művének francia könyvbemutatóját (Méditations pour L’Année liturgique I. Ford. Genthon Mária és Bacsa Mária) tartották, tudományos Prohászka-emléküléssel összekötve, Baudrillart bíboros rektor védnökségével. Az erre szóló meghívó utolsó, negyedik oldalán, a fő szervező, az MTK vezetője, Molnos (Müller) Lipót a Hankiss Jánossal közösen jegyzett műfordítás-antológiára (Anthologie de la poésie hongroise) hivta fel a figyelmet. A kötetben szereplő 81 magyar költő közül név szerint kiemelte Mécs Lászlót, s előző évi párizsi szereplésének sikerére 12 francia lap elismerő kritikájának idézésével emlékeztetett.62 * A konferenciát követően kb. 150-200 főt az MTK-ban láttak vendégül, akiknek házi kiállításon mutatták be Prohászka Ottokár, Liszt Ferenc65 és Mécs László dokumentált teljes életművét. 1937 Június 26-i hatállyal megszüntették a jászóvári premontrei rend gödöllői tagozatát, s életre hívták az önálló gödöllői peijelséget.64 (Hivatalos nevén: Jászóvári Premontrei Rend, Gödöllő.) Vezetője Gerinczy Pál kormányzó perjel, 1938. február 13-ától benediktált apát lett. A magyarországi szerzeteseket és birtokokat kánonjogilag elválasztották a csehszlovákiai jászóvári prépostságtól. Ugyanakkor Ebergényi Ambrus (1895—1952), 1936-tól jászói apát úgy maga, mint jogutódai és a Csehszlovákiában levő premontrei kanonokrend nevében hivatalosan elismerte és kijelentette, hogy a trianoni békeszerződés következtében a jászói prépostságból kiszakított és Magyarországon letelepedett premontrei kanonokrendnek a trianoni békeszerződés által meghatározott magyar határokon belül fekvő ingatlanai, azoknak összes tartozékai és a rend ingóságai egyedül és kizárólag a Gödöllőn, mint központban élő premontrei rend kizárólagos tulajdonát képezik, s ezekre semmiféle jogot nem formálnak, s hozzájárulnak ezeknek a vagyontárgyaknak a gödöllői premontrei rendre való telekkönyvi átírásához.65 Szeptemberben megnyílt Budafokon a rend újabb gimnáziuma. 62 Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: MOL) K 636. (= Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium. Egyetemekre, főiskolákra, tudományos intézetekre vonatkozó iratok.) 703. cs. 373-374. föl. 65 Az MTK június 9-én, Liszt Ferenc halálának 50. évfordulója tiszteletére a Sorbonne egyetem nagytermében hangversenyt rendezett. 64 Az önálló perjelség létesítése (az egyházmegyei határok ügyének megoldatlansága miatt) még 1936 közepén sem állt a magyar kormány érdekében, s csak a hágai nemzetközi bíróságon folyó egyházi birtokperek sejthető befejeződése (1937) évében valósulhatott meg. Apor Gábor napi jelentése Kánya Kálmán külügyminiszternek, Noots apát látogatásáról. Budapest, 1936. június 3. - MOL. K 305. (= Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium. Töredék iratok.) 4. dob. 2. föl. Vö. a modus vivendi végrehajtásáról szóló bullát: Acta Apostolicae Sedis, 1937. szeptember 6. (11. sz.) 366-369. p. 65 SNA. PrJ. 198. dob. 667. föl.