Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 4. szám - TANULMÁNY - Molnár Sándor Károly: Bereczky Albert levele Forgács Gyulához, 1920. szeptember 2-án (és ami utána következett...)
36 Egyháztörténeti Szemle XII/4 (2011) fegyelmi ügyének befejeztével a püspök úrnak bocsánatkéréssel óhajt elégtételt adni. Miután panaszlott az 1919. ápr. 8-án letűnt egyházforradalmi mozgalmak után semmiféle egyházi vallásellenes magatartást nem tanúsított s egyházszeretetéről a tárgyalás során is bizonyságot tett; a bíróság a rendelkező részen kiszabott büntetést találta megfelelőnek. III. , Fiers Elek szereplése a megokolás I. alatt vázolt eseményben egyrészt arra szorítkozott, hogy bár a direktórium ötletének kitermelésében nem vett részt, de azt ő is helyeselte, másrészt abban, hogy a direktórium részéről a budapesti fasori egyházrészbe való kiküldetését, azt egyházmentő jellegűnek tekintve, elfogadta, amely cselekményei megállapítják az V. te. 34.§. 1. pontjának tényálladékát s a 3. pont szerint minősülő azon vétkességet, hogy - dr. Somogyi Lajos vallomásból is kitűnőleg - ez által az egyháztagok vallásos érzületét megsértette. Az egyházi direktórium megalakítását, téves nézőpontból indulva ki, a panaszlott csak taktikai lépésnek minősíti s vitatja, hogy az ellenpróbát, t.i. hogy mi történt volna ha az egyház nem helyeztetett volna a direktórium védelme alá - bizonyítani nem lehet, mindazáltal elismeri, hogy ez szerencsétlen mentési akció volt. A bíróságnak az álláspontja erre vonatkozólag ugyanaz, mint ez már a megokolás II. alatti részben ki lett fejtve. A büntetés kiszabásánál a bíróság figyelembe vette, hogy a panaszlottat több tanú vallomása szerint - jószándék vezette, ami azonban az alkotmány-, és törvényellenes, forradalmi ízű mentési akcióban való részvételének vétkességét meg nem szünteti; mert a bíróság nem látja fennforogni azt a veszélyt, amit a panaszlott állít előtérbe, hogy t.i. a „csőcselék terror”-jától kellett az egyházat félteni s ez tette szükségessé a direktórium megalakítását és közbelépését, holott Petri Elek püspök és a többi pesti lelkészek vallomásai szerint, ők, a lelkészek a direktórium szükségtelenségét mindjárt hangoztatták. Ellenben enyhítő körülményként kellett betudni panaszlott magatartása tekintetében Kovács Emil lelkész vallomása alapján azt, hogy a fasori parókián való fellépése nemcsak hogy nem volt agresszív, de nem is hordta magán az egyéni érvényesülés célzatát, továbbá különösen azt, hogy a panaszlott a tárgyalás során előadott védelmében feltárva tetteinek lelki rugóit, ebből az egyház iránti égő szeretetet látta a bíróság kiviláglani, és még azt, hogy töredelmes vallomást tett az őt folyton gyötrő lelki tusáiról, amely abban a kálvinista lelkészhez méltó dokumentumban csúcsosodott ki, hogy a bíróság előtt nyilvánosan bocsánatot kért mindazoktól, akiknek az ő fellépése és magatartása által vallásos érzületét megsértette. Az az atmoszféra, amely a kommunizmus kitörésekor minden lélekre kihatással volt s amely minden egyházat féltő lelket tenni vágyásra sarkallt, mindenesetre tompítja a panaszlottnak a mozgalmakban való részvétele által elkövetett hibáját s tekintve, hogy a fasori templomban is csak 2 ízben tartott felhatalmazás nélkül istentiszteletet s hogy ez egyházrész belső ügyeibe nem avatkozott, továbbá,, hogy mikor a hívek visszatetszését felismerte, azonnal visszafordult: a bíróság a másodfokú büntetés alkalmazását tartotta a panaszlottal szemben megfelelőnek. IV. , Benkő István panaszlottnak az egyházforradalmi mozgalmakban való szereplése csak a direktórium megalakítása után kezdődik azzal, hogy a
