Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Busku Anita Andrea: Horváth Mihály és Lonovics József: Párhuzamok és ellentétek
56 Egyháztörténeti Szemle XII/3 (2011) ben részt nem vett a forradalomban”, mégis megfosztatott érseki méltóságától.1'*6 Kinevezésüket, illetve posztjuk be nem töltését Horváth a kényes történelmi helyzettel indokolta. A „haza egére tornyosuló vihar” eloszlatására irányuló próbálkozás elmaradását, vagyis az úgymond hazafias fellépést, részben jogos vádként értékelte a főpapság vonatkozásában, részben azonban az ex lex helyzettel magyarázta, „mentségként” említve, hogy „egyházi székeikben, melyekre a kineveztetést még júniusban nyerték, a pápa által mind eddig nem lévén megerősítve, megyéikben még nem is gyakorolhatták az egyházi hatóságot”. A kinevezett egri érseket ez alkalommal is a püspöki kar legtekintélyesebb tagjának nevezte, ki „a kitűnő tehetségei és széles tudományossága miatt nem csak az országban nagyra becsűit - mondja -, hanem 1848 előtt az udvarral s különösen a tanácsait több ízben kikért Metternich herczeggel is összeköttetésben állott”.1'**' Lonovics értékelésében a Windisch-Grátzhez indult küldöttség egy kényelmetlen helyzet hasztalan megoldási törekvéseként jelenik meg: „Sorsunk úgy hozta magával, hogy az ezen küldöttséghez kötött gyenge remény is eltűnjék, miként eltűnik a szivárvány a viharban.”146 * 148 Horváth ugyanakkor ellentétes politikai véleményen állt, ahogy abból is kiderül, ahogy a küldetés célját foglalja össze, mely nem más, olvashatjuk, mint „a nemzet becsülete, törvényes szabadsága s jólléte alapjain és biztosításával fegyvernyugvást és békekötést kieszközölni”.149 Ennek megfelelően maga a szituáció - az önnön uralkodója ellen lázadó; valamint a kétségbeesett önvédelmi háború -, illetőleg a herceg megítélése is merőben eltérő a két visszaemlékezőtői: „a nemzetünkhöz” méltányos személyiség ellentétpárjaként a nemzetet politikai létének élet-halál harcára szorító zsarnok, a hírhedt császári alteregó.150 Önmeghatározásukról talán álneveik tanúskodhatnak leginkább: Lonovics nem használt „fedőnevet”, azon írásait, melyeket nem akart, vagy nem mert vállalni, anonim jelentette meg.161 Horváth viszont alkalmazta a titkos identitás módszerét, egy évtizeden keresztül (a hatvani prépostsága ihlette) leginkább a „Hatvani Mihály” alakot használta, Toldy rábeszélésének hatására cserélte fel a „Váthor” nevet erre, illetőleg „Tinódi” néven írt az Ellenőr című politikai zsebkönyvbe az 1802. évi országgyűlésről, 1854- ben pedig „Charles du Roveray” néven levelezett.162 Összegzésként elmondhatjuk, hogy Horváth Mihály liberális és Lonovics József konzervatív beállítottsága alapvetően két, egymáshoz csupán egyes ügyekben közelítő parton helyezkedett el. Éppen ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy a különleges történelmi helyzetben egészen eltérő 146 Horváth, 1865. III. 576. p. Az Emlékkönyv részben hasonló, mégis más irányultságú álláspontot képviselt: „Bár a forradalom eszméit soha magáévá nem tetté [sic!], hivebb hazafi volt, mintsem a veszélyben forgó hazától megtagadta volna azon szolgálatot, mely neki - érseki székében s öt évi, csaknem rabságnak tekinthető belebbezésbe került.” Ld. Farkas, 1867. 599. p. ■47 Horváth, 1865. II. 30., III. 576. p. 148 Lonovics, 1863.18. p. A küldetés leírását ld. pl.: Hentaller, 1894. 205-207. p. 149 Horváth, 1865. II. 212. p. >5« lonovics, 1863.17-18. p.; Horváth, 1865. II. 217. p. 161 Pl. Lonovics, 1851.; Lonovics, 1851/b. >52 Márki, 1917. 5. és 14. fejezet.
