Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)

2011 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Rajki Zoltán: Szabadegyházak helyzete Magyarországon 1945 és 1950 között

Szabadegyházak helyzete Magyarországon 1945 és 1950 között 89 nyesen elismert egyház érdekeit. Az állam által elfogadott szervezeti sza­bályzaton megtett későbbi változtatást kötelesek voltak jóváhagyás végett a vallás- és közoktatásügyi miniszternek előterjeszteni. Az MSZSZ az államhatalommal szembeni legáttekinthetőbb ügyren­dezés érdekében minden tagegyháza számára kérni szándékozott a kor­mányzati elismerést.72 Állami elismerést csupán a jelentős amerikai befo­lyással rendelkező Magyarországi Metodista Egyháznak sikerült elérnie 1947-ben. A Hetednapi Adventisták Felekezete ez irányú törekvései siker­telenek maradtak 1948-ban. A VKM az adventisták kérelmének jóváhagyá­sa mellett foglalt állást, de az Igazságügyi Minisztérium az elutasítást java­solta két okra hivatkozva: 1. A felekezet hitelveit tartalmazó felsorolás 23. pontja az állami törvényeknek való engedelmességet alárendelte az isteni parancsolatoknak, ami ellentétben állt az 1895/43. törvénycikk 3.§-ával. 2. A felekezet által beadott szabályzat 24. §-a szerint az országos választókon­ferencia kétharmados szavazattöbbséggel szabályokat alkothatott, amelyek akár el is térhettek az állam által esetlegesen jóváhagyott szervezeti sza­bályzattól. Ennek tiltása ugyanis nem szerepelt benne. Az Igazságügyi Mi­nisztérium jóindulatát jelzi ezekben az években, hogy a fentieken több ponton javítást javasolt a későbbi viták elkerülése végett, amelyek az egy­ház belső életére, a pénzügyi, adminisztratív, szervezeti területére terjedtek ki.73 Az államilag el nem ismert szabadegyházak számára működésükhöz a legális alapot az MSZSZ jelentette. A Szövetség a tagegyházain kívül más újprotestáns közösségek felügyeletét is vállalta. így legális működés lehető­ségét biztosították ezekben az években a pünkösdi mozgalom csoportjai, a Hetednapi Reform Adventisták Felekezete, illetve a nazarénusok számára is. A történelmi egyházakkal ellentétben - amelyeket 1946 nyarától egyre több támadás ért - a szabadegyházak ezt a periódust valóban a „felszaba­dulás éveiként” élték meg.74 Az 1945 és 1948 közötti években a szabadegy­házi közösségek életében nem csupán a közjogi területen, hanem a min­dennapokban is komoly javulás következett be. Hitéletüket mindenféle zaklatás nélkül gyakorolhatták, missziós lehetőségeik kitárultak a középü­letekben tartható nyilvános előadások tartásával, valamint a könyvek, trak­tátok, újságok kiadásával, terjesztésével. Az iskolákban a tanítás után lehe­tőség nyílt istentiszteletek tartására.75 Az MSZSZ vezetői ezért az érdekképviseleti tevékenységük mellett az evangéliumi hívők lelki egységé­nek előmozdítása érdekében hitbuzgalmi konferenciákat, csendes napokat, imaközösségeket szerveztek. 1947. november i-jén szombat este a Zene- akadémián vallásos reformációs ünnepélyt tartottak.76 Az MSZSZ a cente- náris ünnepségekbe is bekapcsolódott 1948-ban. A tagegyházak bár külön- külön is megemlékezhettek az 1848-as forradalomról, de mivel a vallássza­badsági eszmék szempontjából óriási jelentőséget tulajdonítottak ennek, 72 MSZSZ jegyzőkönyv. (1948. július 14.) RZ I-A-21. (BL) 73 Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: MOL) K 579. (= Igazságügyminisztérium általános iratai.) 84. cs. 86736/1948. sz. 74 A BM 250105/1945. VI. 3. leirata. (AI) 73 VKM 132081/1946. számú átirat. (SzJ) 76 MSZSZ jegyzőkönyv. (1947. szeptember 3.) RZ I-A-17. (BL)

Next

/
Thumbnails
Contents