Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tamási Zsolt: Erdélyi katolikus rítusok autonómiája 1848-ban
72 Egyháztörténeti Szemle XII/2 (2011) használatának engedélyezését, amit Róma 1758-ban meg is adott.61 Emellett az örmények pragmatikus célból a böjti fegyelemben is inkább a latin rítust követték, ami rövidítette a böjti napok sorát. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy az erdélyi örmények nem tisztán örmény, hanem inkább vegyes rítusúak lettek.62 Az egyházi téren követett latinizálást párhuzamosan a magyarosodás jelensége is kísérte, illetve igényelte. Ez a gazdasági előnyök miatt fokozatosan egyre szükségesebb lett. Nem elválasztható ugyanis a gazdasági és társadalmi előnyök élvezése az erre lehetőséget nyújtó katolizálódástól. Az örmények esetében azért is vezethetett a románok esetében már tárgyalt nemzetkép-formálódástól eltérő eredményhez a társadalmi előny, mert miközben az erdélyi románság túlnyomó része a jobbágysághoz tartozott, a rendi társadalomban mindvégig kirekesztettségben éltek (akárcsak a magyar vagy más anyanyelvű jobbágyok), miközben a zömmel pénzügyekből élő örménységnek nem volt mindegy a politikai jogállás gazdasági érvényesülése szempontjából. Integrálódásuk, amely magyarosodást jelentett, természetszerű szükségletként jelentkezett. Az erdélyi örmények a közvetítő kisebbség szerepét töltötték be Erdélyben, elsősorban a gazdasági életben. Integrálódásuk a 17-18. században történt meg, folyamatosan. Miközben integrálódtak a domináns csoporthoz (magyarok), megőrizték kulturális identitásukat. A 19. század második felében kibontakozó armenizmus ideológiája is csak ezt a kulturális öntudatot emelte ki, miközben politikailag a magyar nemzet részeként határozta meg az örménységet. Itt is érzékelhető tehát az a nemzetkép-eltérés a görög katolikus románságtól, amely a politikai nemzettesthez tartozást nem tudta elfogadni. A románok esetében ennek a beilleszkedésnek több akadálya is volt, miközben az örmények korábban felismerték az ebben rejlő lehetőséget. A rítus megtartása garantálta a nyelv megtartását is, így az etnikai tudatot lehetett ápolni, miközben a vallási unió megkönnyítette a beilleszkedést a rendi társadalomba. Mivel azonban az erdélyi társadalom agrártársadalom, ők mint kézművesek és kereskedők idegen testet képeztek. Idegenségük gyanús volt és félelmet keltett. A hagyományos társadalom ellenérzését az motiválta, hogy aki nem termel, az nem végez hasznos tevékenységet, tehát kizsákmányolja mások munkáját. Eleinte az örményeket bizalmatlanul fogadták. Az erdélyi kézművesek (főleg a szászok) a konkurens örményekkel szemben fejezték ki neheztelésüket. A két fél panaszait folyamatosan jegyezte az erdélyi Gubernium. A konfliktusok oka a piaci szabad kereskedés, a kocsmanyitás, a vásárjog és a legeltetés. Ideológiailag a székelység a középkori struktúrák továbbélésében látta a reményt az örményekkel szemben, akikkel nem tudnak lépést tartani a modernebb eszközök alkalmazásában, a kereskedelemben és a kézművességben. A székelyek ezért szerették volna megakadályozni a rendi társadalom széthullását, az örmények viszont új életformát képviseltek, másságuk megzavarta a társadalom megszokott rendjét. A székelyek birtoktalan jövevényekként kezelték az örményeket. A jöttment idegen és a tősgyökeres hazafi ellenpár jelentkezik a székely beadványokban. Az elégedetlenség oka az örmények gazdasági sikere. Nem beszélhetünk tehát etnikai diszkrimi61 Igaz, hogy Zorger püspök már 1733-ban erre igyekezett rávenni az örményeket. Petrowicz, 1988.196. p. 62 Gazdovits, 2006. 296-319. p.
