Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 1. szám - RECENZIÓK - Papp Ferenc: Tabor, James D.: Jézus-dinasztia
Recenziók Tabor, James D.: Jézus-dinasztia. Jézusnak, az ő királyi családjának és a kereszténység születésének titkos története. Budapest, JLK Kiadó, 2007. (Ford.: Rákóczi Richard.) 517 old. A 18. század elejéig nem beszélhetünk vallástudományi Jézus-kutatásról. Addig az evangéliumok alapján Jézust a keresztény vallások és felekezetek kivételes személynek tekintették, bűntelen és tökéletes lényként, aki — bár földi mivoltában emberi formát öltve „megtestesült” és ezzel az emberi történelem részévé vált valójában Istennel egylényegű, azaz emberfeletti személy volt. Az emberi racionális megismerhetőségi korlátain és lehetőségein túlmutató, azaz transzcendens lény. (A kalcedóni zsinat az 5. században teológiailag lényegében így határozta meg természetét.) Az újkori, egyértelműen racionalista bibliakritika megjelenése azonban Jézus alakjának értelmezésében, elemzésében is változásokat hozott, elutasítva az irracionális (allegorikus) megközelítések létjogosultságát, kételyeket támaszt a teológiai értelmezések iránt is. Főleg az angol deisták, a francia enciklopédisták és a reformációt előkészítő holland klasszika-fdológusok racionalista szövegelemző kutatásai nyitottak utat Jézus történeti kutatásának. A 20. században pedig a Holt-tengeri tekercsek 1947-es megtalálása, valamint a Nag-Hammádi, felső-egyiptomi gnosztikus könyvtár, apokrif szövegek 1945-ös feltárása szolgálta leginkább a Biblia tudományos igényű újraértelmezését, elemzését. Tehát manapság az izraeli bibliai régészet vált a kutatások, felfedezések fő motorjává. Ha a bibliai Jézus személyének értelmezésekor vallástudományi megközelítést alkalmazunk, akkor tisztában kell lennünk azzal, hogy nincsen egységes „tudományos” megközelítés, hanem mára módszereikben, értelmezési horizontjaikban, szintjeikben jól megkülönböztethető iskolák és irányzatok jöttek létre, ami miatt egyesek a bibliai exegézis „válságáról” beszélnek. Valójában ez azzal függ össze, hogy számos rész- és határtudomány született meg a fő irányok mentén. Annyi bizonyos, hogy lényegi eltérések mutatkoznak a keresztény egyházak bibliaértelmezése az ún. „kánoni exegézis” vagy „keresztény hermeneutika” (azaz keresztény ismeret-elmélet) és a világi, alapjában véve történettudományi (és kísérő tudományágai) értelmezése között. Mára a vallástudósok túljutottak azon a ponton, hogy Jézust mitikus, legendás alakként fogják fel, akinek valódi, történeti léte kétséges vagy meghatározhatatlan lenne. A keresztény egyházak is történetük során mindig hangsúlyozták, hogy hitük egy valós személy életén és tanításán alapszik, nem kitalált mitikus alak Jézus személye. Ahogy Erdő Péter bíboros többször hangoztatta a médiában, „nem véletlenül került Pilátus a Credóba”, azaz a hitvallás is hangsúlyozza, hogy Jézus hol, milyen korban élt és tanított. Vagyis a keresztény egyházak szerint nem lehet szétválasztani a hit Krisztusát a történeti Jézustól. XVI. Benedek pápa 2007-ben megjelent monográfiája1 is az olyan világias 1 1 Ratzinger, Joseph (XVI. Benedek): A názáreti Jézus. Bp., 2007. (Ford.: Rokay Zoltán.)
