Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 4. szám - DOKUMENTUMOK - Kara Anna: Takács Menyhért prépost utasítási a próbaéves és gyakorló rendi tanároknak (1912)

114 Egyháztörténeti Szemle XI/4 (2010) re is kiterjedő, kötelező négyéves egyetemlátogatást előíró 58. - a ki­hirdetett törvényben 61. - § 2. bekezdésének kiegészítése volt. Az eb­ben szereplő „más felsőbb iskolai tanfolyam” általános meghatározást végül csak Kruesz Krizosztom (1883. május 1-i főrendiházi felszólalá­sának eredményeként, illetve Trefort Ágoston miniszter 1884. május 2- i, 14 127. sz. leirata alapján) tudta saját intézményére, a Pannonhalmi Főapátsági Főiskolán önálló egységként 1870-től létező Tanárképző Intézetre vonatkoztatni/elismertetni, s így az említett törvénycikk hatá­lya alól felmentést kapni.1! „Jászóvárban az új törvény végrehajtása nagy aggodalmat okozott. Méltán lehetett attól tartani, hogy a kettős pályára szükséges hosz- szú előkészületi idő miatt megkevesbedik a rendbe való fölvételt kérő ifjak száma, de attól még inkább, hogy az egyetemi tanszabad­ság légköre könnyen ártalmára lehet az egyház törvényei s a pre­montrei statútumok szellemében fölnevelt rendi fiatalságnak. A theologiából sem lehetett redukálni semmit a rend egyházi tekinté­lyének s a papnevelés nagy érdekeinek veszélyeztetése nélkül”.1* A törvénycikkhez alkalmazkodva a rend 1885-ben átszervezte ta­nárképzését. Az így létrejött Jászóvári Premontrei Főiskola szervezeté­hez tartozott - a korábbi Hittudományi Intézet mellett - a Középisko­lai Rendi Hittanárokat Képesítő Bizottság és a Tanárképző Intézet.1! Trefort Ágoston 1888. június 30-i rendelkezése, bár könnyített az 1883. évi XXX. te. 61. § 2. bekezdésén,* 13 14 15 16 nem segített a rend pedagó­gushiányának gyors felszámolásában. A gimnáziumok törvényes mű­p.; 4. sz. (január 14.) 30., 31. p.; A magyarországi tanító szerzetesrendek fő­nökeinek észrevételei és óhajai a középtanodai törvényjavaslat azon szaka­szait illetőleg, melyek őket közelebbről érintik. In: Religio, 1882. 4. sz. (ja­nuár 14.) 28-30. p.; 5. sz. (január 18.) 36-38. p.; 6. sz. (január 21.) 43-45. p.; Az Országos Középiskolai Tanáregyesület Közlönye, 1881-1882. 9. sz. (január 1.) 288-293. P­13 Az 1881. évi szeptember 24-ére hirdetett Országgyűlés Főrendi Házának Naplója. I. köt. Bp., 1883. 424-432. p.; PFFÉ, 1911.18. p. 14 Takács Menyhért: A jászóvári premontrei kanonokrend. Tanító-rendjeink és a magyar iskolaügy. IV. In: Magyar Középiskola, 1909. 5. sz. (május 15.) (továbbiakban: Takács, 1909.) 282. p. 15 A középiskolai hittanárképzés a rend jogában állt. A vizsgabizottságot az 1885. évi július 15-i rendnagyi gyűlés alapította. A Tanárképző Intézetben az egyetemi tanulmányokra felkészítés céljából magyar összehasonlító nyelvé­szetet és irodalmat, bölcselettant, magyar és egyetemes történelmet, klasz- szika-filológiát, matematikát, fizikát, gyorsírást és neveléstant oktattak, ki­egészítve ezt később vegy- és természettannal, földrajzzal és német nyelvvel. 16 A tanítórendek 1881. évi memorandumában már megfogalmazott javaslatot részben magáévá téve elfogadta és beszámította esetükben a tanárképzés idejébe a befejezett hittudományi tanfolyam négy évét, s a kötelező egyetemi kurzus idejét a bölcsész tanáijelölteknél két, a többieknél három évben szabta meg.

Next

/
Thumbnails
Contents