Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mezey András: "Nemcsak tanulmányozni, hanem megélni"
.Nemcsak tanulmányozni, hanem megélni.” 93 selőtestületek tagjai is voltak, ám egy híveit alaposabban ismerő plébános előtt nyilván nem lehetett sokáig titokban tartani a „különcködést”. Ez lett egyházi részről a Fokoláre ellen kezdetben (és elvétve ma is) hangoztatott legfőbb érv: van EGY katolikus egyház, amelyet Krisztus alapított, azon belül nincs szükség semmilyen külön lelkiségre, irányzatra, mert az már szektásodás, jobban mondva szekta-szerű viselkedés. „Egyesek azért kritizálták, miért kell az egész evangéliumból kiragadni azt az egy mondatot, és egy hónapig azon rágódni - helyette mindennap olvassuk magát az evangéliumot, és azt éljük meg. De abban meg Chiarának volt igaza, hogy egyszerre egyben mélyüljünk el, és utána kerüljön sor a következőre. Ő ezt is egy terv, témakörök szerint csinálta: egy hónap - egy témakör.” (Doszpod László) Még a fiatalok nyelvén amúgy jól értő papok közt is akadtak, akik idegenkedtek. A 8o-as évek második felében leggyakrabban azt a fenntartást hallották vissza a fokolár-tagok, hogy túlságosan zárt társaság: a belső életüket építik, de kifelé mindig titkolóznak. Az „érted haragszom, nem ellened”-típusú kritikákat hangoztatok közt volt az 1987-től hivatalba lépő új megyéspüspök, Gyulay Endre, aki főleg azt vetette a lelkiség tagjainak szemére, hogy kifelé kellene fordulniuk, és a Chiarától kapott tanítást sokkal szélesebb körben megosztaniuk. Később, megértve a „titkolózás” igazi okait, ő is elődjéhez hasonlóan pártfogolta a lelkiséget.9 Voltak olyanok is, akik sommásan kommunának minősítették a fogadalmas férfi és női ágak együtt lakó közösségeit és egymás szinte intézményesült megsegítését. Maguk részéről persze a Fokoláre-csoportok tagjai mindent megtettek az esetleges feszültségek oldására, jellemző volt, hogy egy-egy tag egyházközségének az eseményeiben egyes társai is részt vettek, segítettek bizonyos szervezések lebonyolításában, természetes és magától értetődő volt a helyi evangelizációban való részvétel. Az előítéletek így csakhamar visszaszorultak - különösen, ahogy egyre több pap is csatlakozott a lelkiséghez, és terjesztőjévé vált - viszont később újratermelődhettek más előjellel, ahogy azt Erhardt Gyula szemlélteti: „Képzeld el azt a szituációt, hogy van egy kiöregedő plébánia, és megjelenik ott 1-2 fiatal házaspár, akik mindennap járnak misére. Ez persze felkelti a plébános figyelmét, odamegy hozzájuk, érdeklődik, kifélék-mifélék, és kiderül, hogy a lelkiséghez tartozó 9 A Fokoláre már említett nehezen körülírható lelkiségi profilja, és az a tény, hogy a rendszerváltás után is sokkal kevésbé lépett a nyilvánosság elé, mint például a Regnum vagy a Bokor, együttesen hozzájárulhatnak, hogy Kamarás István vallásszociológus „a szociológusok számára is alig-alig becserkészhető terepként” jellemzi a mozgalmat. Kamarás István: Kis magyar religiográfia. Pécs, 2003.169. p.
