Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Anka László: Apponyi Albert gróf és a kongruatörvények
Apponyi Albert gróf és a kongruatörvények 61 intézkedésen túlmenően egy kiskapu maradt, amelyen kedvezhetett a katolikus klérus igényeinek. De a levélváltás még tovább folytatódott az eltérő vélemények miatt. Ferenc József legfelsőbb elhatározással a kultuszminiszter javaslatára egy Országos Katholikus Kongruatanácsot állíttatott fel, mint legfőbb kegyúr a törvény elfogadása után.37 E tanácsnak a mindenkori vallás- és közoktatásügyi miniszter elnöklete alatt kellett felügyelnie a kongrua elosztását és a vallásalapból a kongrua rendezésére átutalt pénz kezelését. A püspöki kar azt szerette volna elérni, ha egy főpap elnöklete alatt működött volna ez a tanács. A Kongruatanács 17 főből állt, ebből a püspöki karnak arra volt lehetősége, hogy a katolikus egyház nagyjavadalmasai közül négyet delegálhasson. Kisebbségi helyzetükön akartak úgy enyhíteni, hogy főpapot próbáltak elnöki pozícióba emelni. Apponyi ezt kerek-perec visszautasította, hiszen a mindenkori kormányé volt a politikai-jogi felelősség a közpénzek kezeléséért, amit a tanácsban a kormány tagjaként a kultuszminiszter volt hivatva megtestesíteni. Ráadásul a tanács nem csupán katolikus egyházi eredetű pénzeket felügyelt, hanem az állami költségvetésből kikerülőket is. Ennek alkotmányos felügyeletét pedig nem lehetett átengedni egy más jellegű és struktúrájú nem állami szervnek, mivel a törvény az állami rendezés elve mentén lett megalkotva. Ez azt is jelentette, hogy a katolikus egyház nagyjavadalmasai és a vallásalapok csak bizonyos összeggel járulnak hozzá. Ennek a hozzájárulási összegnek a törvény szabja meg a korlátáit, míg az állami szerepvállalás e téren korlátlan és az államkincstár terhére történik (ennek az összege volt az 1909-es esztendőre az 1,3 millió koronás állami hozzájárulás). A 17 fős tanácsban pedig a négyes főpapi létszám a kongruatörvényben foglalt, államkincs- tár-nagyjavadalmak-vallásalap közötti anyagi hozzájárulás arányában lett megállapítva. Apponyi abba sem ment bele, hogy egy főpapi állandó alelnök legyen mellé delegálva. Azt viszont elfogadta, hogy a kultuszminiszter akadályoztatása esetén egy főpapot kérjen fel helyettesítésére, de ez egy levélben megfogalmazott ígéret volt, nem formába öltött garancia. A püspökök azt sem tudták elérni, hogy a miniszter az új plébánosi állások keletkezése utáni kongruakérvényékét előzetesen egy olyan bizottság elé terjesszék, amit főpapok alkotnak és az ő véleményezésük után hozzon döntést a Kongruatanács. A kongruatörvény a „Lex Apponyiak” sorában Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszterségére és annak történelmi távlatból való objektív megítélésére is rányomta a bélyegét két 1907-es törvénye (XXVI., XXVII.), amelyeket a miniszter az állami elemi népiskolák és a nem állami (községi, felekezeti) elemi népiskolák tanítóinak fizetésrendezéséről fogadtatott el a parlamenttel és nagyon komolyan megkövetelte a nemzetiségi gyermekek magyar nyelvtanítását, a tanítók feletti felügyeleti-fegyelmezési jogi eszközök szigorításá- 37 37 Balogh-Gergely, 2005. 515-517. p.
