Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csíki Tamás: Kegyúri konfliktusok a gödöllői koronauradalomban a két világháború között
Kegyúri konfliktusok a gödöllői koronauradalomban 57 Az uradalomnak azonban a szegénygondozás intézményi változásait és a modernizációjára irányuló állami szándékokat is adaptálnia kellett. Gödöllő község „1842 óta történt fejlődése mellett, és a szegényügynek kormányzati feladattá, illetve községi közfeladattá tétele ótas° e cél kegyképp való szolgálata az amúgy is kegyúri szolgáltatásokkal túlterhelt birtoknak feladata nem lehet” - irta a világháború után a ménesbirtokok ügyosztályának tisztviselője, az egykori gazdatiszt, Vattay Dezső. Emellett a szegényház lakóinak összetétele is megváltozott. A 19. század utolsó harmadáig rendszeres munkát végeznek, ezáltal hozzájárulnak önmaguk ellátásához, és mód nyílhat a helyi társadalomba való integrálásukra. Ezt követően, majd a világháború után viszont a jószágigazgatók jelentései a „végelgyengülés és egyéb betegségek” miatt magatehetetlen, teljesen vagyontalan emberekről szólnak, akiknek immár a szegénygondozástól elkülönülő kórházi ápolásra lenne szüksége. Az átalakításra azonban - ebben a minisztérium és a vezető gazdatisztek egyetértettek - az uradalom nem kötelezhető, és „túlterheltsége” miatt képtelen is, ezért a szegények háza a gödöllői Stefánia Szövetség használatába ment át. Ennek társelnöke egyébként Endre László főszolgabíró volt, ami az egyház akaratával és a hagyománnyal szemben, minden bizonnyal kellő politikai nyomatékot jelentett. végrendelet és a felettébb kétséges alapítólevél összekeveredik. Vö. előző jegyzet.) Fontos tehát szem előtt tartanunk, hogy a szegényház története az egyházi és világi hatalom központi és lokális szereplőinek egymáshoz kapcsolódó újra- és újrainterpretálásában tárul elénk, anélkül, hogy az általuk tanúként emlegetett forrásokat valójában ismernénk. S nem lehetünk abban sem biztosak, hogy az ily módon kirajzolódó konfrontáció adná a szegény- gondozás egyetlen kontextusát. s° Az 1871/18. te. és az 1886/22. te. úgy rendelkezett, hogy az önmagukat fenntartani nem képes szegényekről a községek kötelesek gondoskodni.
