Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 3. szám - RECENZIÓK - Molnár Sándor Károly: Fekete Károly: A Barmeni Teológiai Nyilatkozat. Vezérfonal a dokumentum tanulmányozásához. Budapest, A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, 2009. 163 old.
134 Egyháztörténeti Szemle XI/3 (2010) érintő és az állami törvényeket szintén erősen átalakító nemzetiszocialista ideológiára) kívánnak válaszolni.22 * 24 A magyar protestáns lelkészek Hitvalló Nyilatkozata német szövegének közlési helye és a legfontosabb idegen nyelvű hivatkozások ösz- szeállítása sajnálatosan elmaradt. Eddigi kutatásaim szerint erre a dokumentumra találhatóak hivatkozások, de magának a forrásnak kiadása idegen nyelven eddig még elmaradt. Néhány személyes beszélgetésre alapozva gyanítható, hogy a Hitvalló Nyilatkozatnak német fordítása Martin Niemöller hagyatékában megtalálható. Ez további kutatásokat igényelne német levéltárakban. Ugyanakkor a galyatetői találkozó résztvevőinek nyomtatásban megjelent beszámolói között erre a dokumentumra utalás nem történik.23 A jövő kutatói számára hagy további kutatási lehetőségeket a Barmeni Teológiai Nyilatkozat magyarországi visszhangjának és továbbélésének részletes felderítése. Van már olyan tanulmány, melyben a szerző elsősorban a családi forrásanyagokat felhasználva mutatta be a hitvalló egyház hatását a német-magyar partneregyházi kapcsolatokon keresztül.2“» Ezen tanulmány elvi útmutatásait figyelembe véve kivételesen értékes eredményekhez vezethet majd a két világháború közötti református teológusok peregrináció-történetének vizsgálata. Egyik célállomása volt a két világháború közötti teológusoknak Halle városa, ahol kivételesen sok hallgató lakott a Reformiertes Convikt-ben, melynek könyvtára szerencsére majdnem teljes egészében megmaradt. A DÍ3I jelzett alatt találhatók meg a Barmeni Teológiai Nyilatkozatra vonatkozó források és zsinatok beszámolói.^ így tehát feltérképezhető, 22 Barmer Theologische Erklärung. Einbringungsreferat Hans Asmussens. In: Union Evangelischer Kirchen. Theologie. Barmen 2009. Online: http://www.uek-online.de/barmen/62162.html — 2010. február. 23 PI.: Boegner, Marc: Ein Leben für die Ökumene. Erinnerungen und Ausblicke. Frankfurt am Main - Stuttgart, 1970. 268-270. p. 24 Kosa, László: Studentenaustausch zwischen Elberfeld und Debrecen. Ein Kapitel aus der Geschichte der Beziehungen zwischen der Bekennenden Kirche in Deutschland und der Reformierten Kirche Ungarns. In: Kirchliche Zeitgeschichte. Internationale Halbjahresschrift für Theologie und Geschichtswissenschaft, 17. Jahrgang, Heft 2. 2004. 459-499- p. 2s Bekenntnissynode der Deutschen Evangelischen Kirche Barmen 1934. Vorträge und Entschlissungen, kommissionsverlag Emil Müller, Wuppertal-Barmen, Hans Asmussen: Wer zu uns, wer dem Herrn angehört!, Hrsg.: der Bruderrat der Evangelischen Kirche der altpreußischen Union, Berlin-Dahlem, ohne Jarhreszahl, Freie reformierte Synode 1934, Barmen-Gemarke am 3. und 4. Januar 1934, Vorträge, Verhandlungen, Entschließung, Im Auftrag des Coetus reformierter Prediger Deutschlands Hrsg, von Karl Immer, Wuppertal-Barmen, ohne Jz., Erwin Reisner: Aufgaben und Grenzen des kirchlichen Handelns in der Welt, Als Manuskript gedruckt überreicht mit der Bitte um Stellungnahme, Wilhelm Richter, Deutsches Christentum, Erscheint im selbswerlage des Verfassers Gedruckt in den Pfeifferschen Anchalten Magdeburg-Cracau, ohne Jz., Wilhelm Richter: Aufgabe und Ordnung einer christlichen