Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Szűcs Zoltán Gábor: "Hogy Isten Fijai légyünk". Egy református köznemes élete halottbúcsúztatók tükrében

50

Egyháztörténeti Szemle XI/3 (2010)

előző korok és a későbbi idők között. Éppen ezért a kora-újkor kutatói számára a halál és a temetés elsőrendű fontosságú kutatási témák, hiszen a reprezentatív nyilvánosság, a rendi jog és a felekezeti alapon szerveződő szubkultúrák világában az ember halála és „eltakaríttatása” még életének szerves része, sőt egyik legfontosabb nyilvános pillanata. A halál nem pusztán az élet fonalának megszakadása, hanem új és fontos események kiindulópontja, mind vallási, morális, mind társadalmi és jogi értelemben: a megholt számára a túlvilági élet kezdete, evilági élete nyilvános megmérettetésének ideje, a hátramaradottak számára lehetőség vallási és morális normákkal való szembesülésre, találkozásra az atyafisággal és egyúttal a (jelen esetben: a nemesi birtok-) jogból fakadó következmények levonására.8 9 Ennek megfelelően mind a magyar, mind a külföldi szakirodalomban fontos szerepet játszanak a nyilvánosságtörténeti, 9 prozopográfiai,10 történeti kommunikációelméleti11 és egyéb vizsgálatok. Az újkorral foglalkozó kutatásokban viszont, úgy tűnik, mintha egy kettős tendenciát figyelhetnénk meg. Egyfelől, senki sem vonja kétségbe, hogy a halottakkal való törődés rítusai, konvenciói, normái tovább élnek, jelentőségük és társadalmi funkciójuk viszont változáson megy keresztül. Mintha ezt tükrözné az a tény is, hogy főként kultusztörténeti és szimbolikus antropológiai vizsgálatokat találhatunk e korszakkal kapcsolatban, amelyek nem annyira kiindulópontként kezelik az ilyen praxisok jelentőségét, mint inkább feltárni, rámutatni igyekeznek azok lappangva, rejtőzködve túlélt szerepére. S emellett a halottakkal való foglalatoskodáshoz kapcsolódó jelentéstu- lajdonításoknak az átvittebb, szimbolikus dimenziói felé fordulnak. (Amint ez jól látszik a kultuszkutatás egész előfeltevés-rendszerén is.) Másfelől pedig, mintha a halál kiszorult volna az újkorban az életből, a kettő közötti határvonal sokkal élesebbé, nehezebben átjárhatóvá vált volna, s voltaképpen ez az élet és halál értelmezésében bekövetkezett alapvető változás türköződne vissza a kutatói érdeklődésben is.

Szemere Albert temetése azért is érdekes, mert egy olyan nyilvános térben zajlik, s egy olyan politikai kultúra évszázados hagyományok

8 Egy másfajta megközelítés jelenik meg Ariés tipológiájában, amely a 18. század végéig az „én haláláról”, utána a „másik haláláról” beszél a meghalás eseménye kapcsán. Ez szintén gyümölcsöző megközelítés lehet, nem véletlenül hivatkozik rá például Keszeg Anna is tanulmányában: „Betsesbb értz az arany rozsda-fészek vasnál”. A rendiség retorikája Gyöngyössi János Korda György felett mondott halottbúcsúztatatójában. In: Sic itur ad astra, 2009. 59. sz. 99-116. p. (továbbiakban: Keszeg, 2009.)

9 Szabó Péter: Jelkép, rítus, udvari kultúra: Reprezentáció és politikai tekintély a kora újkori Magyarországon. Bp., 2008.; Horn Ildikó: Tündérország útvesztői. Tanulmányok Erdély történelméhez. Bp., 2005.

10 Nemes Adél: „Az isteni bölts igazgatásnak titkos utairól”. Halotti prédikációk a 18. században. In: Könyvesház, 2003.1-2. sz. 41-46. p.; illetve egyháztörténeti: Zoványi i.m. 115.

11 Kecskeméti Gábor: Prédikáció, retorika, irodalomtörténet: A magyar nyelvű halotti beszéd a 17. században. Bp., 1998.