Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bartucz Mariann: "Minek a pap az ország gyűlésében?" Antiklerikális iratok az 1790/91-es országgyűlésen
12 Egyháztörténeti Szemle XI/3 (2010) csúfos gajd című kötet, amely Hargittay Emil szerkesztésében jelent meg, bár elsősorban nem a jelenleg minket érdeklő, hanem a világi, mindennapi élet témáit gúnyoló verseket, úgymint leány-, asszony-, vénleány- és vénasszonycsúfolókat tartalmaz.? Látható, hogy az általam vizsgált korszakkal és tematikával már többen is foglalkoztak, ám sokan inkább csak irodalomtörténeti és nem történelmi — azon belül is egyháztörténeti — szempontból. A kérdés azonban több szempontból is érdekes. Ha csupán az egyház országgyűlési szerepére térünk ki, már akkor is látható, hogy az erőviszony a klerikusok és világiak között átrendeződött. A katolikus egyház szerepe, súlya a felvilágosodás eszméinek és a szabadkőműves páholyok számának jelentős növekedése miatt tovább csökkent. Az egyenlőség elve, amely a páholyok egyik alapeszméje volt, nem tett különbséget katolikus és protestáns között, a tagok felekezettől függetlenül mindenkit befogadtak, így lassan megkezdődött a korábban meglévő korlátok eltűnése.* 8 9 De nem hagyhatjuk figyelmen kívül II. József egyházzal kapcsolatos rendelkezéseit sem, amelyek szintén jelentős előrelépést jelentettek a vallási korlátok ledöntésében - még ha sokszor csak elvben is. Természetesen mindezt nem szabad úgy felfogni, hogy az új eszmék hatására hirtelen minden akadály megszűnt nemesek és nem nemesek, katolikusok és protestánsok között, és ezáltal a klérus uralkodó jellege teljesen háttérbe szorult, a katolikus egyház már amúgy sem volt olyan domináns szerepben, mint 200 évvel ezelőtt. Inkább arról van szó, hogy egyre többen vették észre azt, hogy bizonyos változtatásokra szükség van Magyarországon, amelyet nem lehet úgy elérni, ha a vallás kérdése megosztja a lakosságot. Mindez leginkább II. József rendelkezései nyomán tudatosult az emberekben, ugyanis az uralkodó olyan kiváltságokhoz is hozzá akart nyúlni, amelyekkel a nemesség évszázadok óta rendelkezett hazánkban. A rendeletek - bár halála előtt II. József visszavonta őket három kivételével, amiből kettő az egyházat érintett - olyan nagy ellenérzéseket váltottak ki, főleg a nemesek köréből, hogy ahhoz, hogy valamilyen eredményt el tudjanak érni az új uralkodóval szemben, szükség volt a tényleges ösz- szefogásra. A pasquillusok, röpiratok ekkor hatalmas mennyiségben jelentek meg hazánkban, buzdítva az uralkodó, illetve az „idegenek” elleni ösz- szefogásra, mind kézzel írott, mind pedig nyomtatott formában, hála a nemrégiben megjelent új nyomdáknak.9 Sok vers született az idegenutánzás, a német nyelv és a német ruházat ellen. Az Egy némelly Magyarnak leg elsőben Fejére akasztót új Barokájárúl című névtelen költemény például a parókaviselés ellen szólt, amelyet az író szerint a németektől vettünk át: z Hatvanhat csúfos gajd. XVTXVIII. századi magyar csúfolok és gúnyversek. Szerk.: Hargittay Emil. Bp., 1983. 8 H. Balázs Éva: Bécs és Pest-Buda a régi századvégen. Bp., 1987. 43. p. 9 Sziklay László: Pest-Buda szellemi élete a 18-19. század fordulóján. Bp., 1991.
