Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bolf Barbara: A Nagykanizsai Piarista Gimnázium és Rendház államosítása, 1948-1950

A Nagykanizsai Piarista Gimnázium és Rendház államosítása 113 Tehát látjuk, hogy nem ment zökkenőmentesen a területek elhatárolá­sa, mivel olyan területeket is állami tulajdonba vettek, amik nem is tartoztak valójában a törvény hatálya alá. így a rend jogosan tiltako­zott: „A nagykanizsai volt piarista gimnázium és rendház szétválasztá­sa alkalmával, augusztus hó 31-én, a Királyi Pál u. 4. sz. épületet állami iskolai internátus részére jelölték ki. A jegyzőkönyvben épp az 1948. évi XXXIII. te. intézkedéseire hivatkozva ez ellen óvást jelentettünk be, mivel kétséget kizárólag rendi (és teológiai) cé­lokra szerezte az épületet a magyar kegyestanítórend, eredetileg sem iskolai célokra létesítették (Végrehajt. Út. 8§. 3-4.), s csak az utolsó két tanévben engedte meg a rend átmenetileg, szükség­képp, hogy oda az általános iskola alsó tagozatának néhány osztá­lyát elhelyezzék, elsősorban azon a címen, hogy az iskola rendi szervezésben indult meg s így kötelességünknek éreztük e rendi épülettel kisegíteni. [...] Ugyanezen a telken már rendelkezésre bocsátottunk az államosítás alapján egy kétemeletes konviktust, melyet rendünk nagy áldozatok árán rendezett be, hozott rendbe a háború után és tartott fenn.[...]”‘z De „november 5-én megérkezett az országos államosító bizottság döntése, hogy a megosztási jegyzőkönyvet jóváhagyja, a rend kí­vánságát azonban elutasítja. Egyúttal utasítja a tanügyi és köz- igazgatási hatóságokat, hogy az épületet áll. általános iskolai ott­hon céljaira vegye át.”17 18 * A rend ezt nem hagyta ennyiben és ismét tiltakozott, amit újabb bizott­ságok felállítása követett. Újabb jegyzőkönyvek, javaslatok születtek, és a tárgyalások egészen 1950-ig elhúzódtak. Ekkor azonban feloszlatták a rendházat is, így a további tárgyalásoknak már nem volt értelme.“» Az alábbi idézetekben jól nyomon követhető a folyamat: ,A piarista gimnáziumnak az i948:XXXIII.t.c. alapján történt ál­lamosításával kapcsolatban eljáró bizottság a város tulajdonát ké­pező rendházat hagyta meg rendi célokra, viszont a rendi feliilépítmény jogú volt általános iskolai épületet államosította. A bizottság javasolja ennek megváltoztatását a jegyzőkönyvhöz csatolt vázrajz alapján úgy, hogy a pirossal vonalkázott területek engedtessenek át a Rendnek véglegesen elválasztva a gimnáziu­17 Levél a VKM-hez, 1948. szeptember 1. MPRKL. 1115/1948, N892. Idézi: Draskovits Imre: Államosítás és újrakezdés - piarista rend és iskolák 1948- 1950. [Szakdolgozat. Bp., 1998. - A szegedi piaristák honlapja: http://www.szepi.hu - 2008. március 24.] (továbbiakban: Draskovits, 1998.) 18 MPRKL. HDNk, II. 219. p. '9 Draskovits, 1998.

Next

/
Thumbnails
Contents