Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Hajdú Vera: Makó Pál költői mintái és versalkotási módszere az Ad Amicum című elégiája alapján

52 Egyháztörténeti Szemle XI/2 (2010) mert a keresztény ember hitével nem lehetett összeegyeztetni azokat. Erre utalhat a vers 81-82. sorában. Ovidius a műfaj újjáteremtőjének is nevezi magát, mégpedig a Heroides című műve miatt, melynek új­donsága a levél stílusának és a drámai monológnak összekapcsolása disztichonban. A levélformában megírt műveiben, így a Heroidesen túl a Tristiábim és az Epistulae ex Pontó ban is, nagy szerepet játszott a mitológia. Makó verseinek egy része is költői levél, és nála is olvasha­tunk mitológiai utalásokat. Ez a versmérték kiválóan illett még a tan­költeményhez is, az elégiának ugyanis sokszor volt didaktikus célja: ennek megtestesítője a befejezetlenül maradt Fasti. Ovidius jelentős részét alkotta az Alvarus-féle tankönyvnek,43 tehát főleg az utóbb felso­rolt művei (illetve a hexameterben írt Metamorphoses) alapján tanulta Makó, illetve a többi diák a klasszikus latin nyelvet. A versben Makó legtöbbször Ovidiust nevezi néven, összesen öt alkalommal (55., 78., 90. sorban, illetve a 122.-ben kétszer). Együttérzéssel fordul felé, mert úgy véli, sorsuk egy, mindketten száműzve lettek: Makó Ungvárra, Ovidius Tomiba. Makó Ovidius iránt érzett tiszteletének legragyogóbb példája, hogy több alkalommal vesz át tőle sorokat, szókapcsolatokat pontosan idézve azokat. A vers 6. sora megegyezik az Epistulae ex Ponto II. könyv 6. elégiájának 38. sorával. A 34. sor is Ovidius kitűnő ismeretéről árulkodik, bár itt nem tökéletes az átvétel, Ovidiusnál így hangzik a Tristia III. könyvében: „Haesuraque fide tempus in omne mihi” (236. sor). Az 56. sor szintén a Tristiára játszik rá: „In qua scribebat, barbara terra fuit” - olvashatjuk az I. könyv 18. sorában. A szó szerinti átvétel, persze, egyáltalán nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy Makó önnön helyzetét a száműzött Ovidiusével látta hasonlónak, s poétái önképe is vele mutatja a legtöbb rokonságot. Hogy jól ismerte Makó az ókori előd szerelmi elégiáit is, azt ékesen bizonyítja, hogy az Ars amatoria II. könyvéből (324. sor) is idéz, ter­mészetesen egy olyan részt, mely nem sérti a keresztény erkölcsöt: „Tum sera, quod plena postmodo falce metas” (76. sor). Ugyanígy jár el a Remedia amoris esetében is, melynek 71—72. sorára játszik rá a vers 122. sorával: „Naso legendus erat tum, cum didicistis amare: / Idem nunc vobis Naso legendus erit”. Ez tehát Ovidius kiváló ismereté­ről és az iránta való mély tiszteletről tesz tanúbizonyságot. A másik kiváló elégiaszerző, Albius Tibullus (Kr. e. 54/50.? - Kr. e. 19/18.?) más példát követ elégiáiban, mint Ovidius. Ő olyan kompo­zícióra törekszik, mely több témát vonultat fel, és verseinek nem szer­ves része a tudós mitológia, helyette ő teremt mítoszt a vidéki élet és a béke leírásaival.44 Tibullus elégiás kötetét is jól ismerte Makó, mivel ő a másik költő, akitől szó szerinti idézetet vesz át, noha csak egy alka­lommal: a vers 35. sora az Elegiarum liber primus 8. darabjának 9. 43 44 43 Alvarus, Emanuel: Grammaticarum liber III. de syllaborum dimensione cui adjunguntur Ars Metrica. 44 ALBRECHT, 2001. 557. p.

Next

/
Thumbnails
Contents