Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Hajdú Vera: Makó Pál költői mintái és versalkotási módszere az Ad Amicum című elégiája alapján

50

Egyháztörténeti Szemle XI/2 (2010)

len oroszokról beszél, addig ez a nézete az évek folyamán szelídül, először Ukranicolis Russisszá (ukrán földet lakó oroszokká), majd extremis Ruthenisszé (a messze, távol élő ruténokká). E változtatásoknak több magyarázata is lehet. Egyrészt gondolhatunk érzelmi okokra: mivel Makó Ungvárt a száműzetése helyének tartotta, ezért nyilatkozott róla kezdetben annyira ellenszenvesen, ugyanis még közelinek érezte magához ezt az élményt. Aztán ahogy távolodott térben és időben tőle, úgy szelídültek meg érzelmei is. A másik magyarázat, amiért Makó nem lehetett megelégedve az első sorával, az annak ritmikája. Az első két változatban ugyanis nem gördül szépen a hexameter, míg harmadszorra sikerült úgy alakítani a szavak sorrendjét, hogy szabályos legyen. Sőt még bonyolítja is a verssort, hiszen míg a korábbi változatokban nincs elízió, addig az utolsóban kétszer is elidálódik hang a hexameterben. Hogy a verssor gördülékenyebb és kevéssé iskolás legyen, nem volt szabad ragaszkodnia az epistola szóhoz sem, ezért lett belőle az archai- kusabb ízű charta.

KJ KJ I I - KAJ I -KAJ I -kaj I — I

Haec ab inhumaris ti bi venit epistola Russis.- KJ <J I - KJJ |- KAJ I - KAJ I ~‘AJ I--I

H ae c ab Ukraric cii s tibi venit epi stol a Russi s- ^ kj\-~ I- - I- - |-^ ^ I-Haectibi ab extremis allata est charta Ruthenis.

Több helyen azt tapasztalhatjuk, hogy Makó felcserélte a szavakat a soron belül, így a 23. sorban a memini, citharam kezdetben citharam, memini volt, vagy a 79. sor stellas Titánja Titan stellas. Az első esetben ennek köszönhetően egy alliterációt alkotott meg (In manibus, memini, citharam), míg a másodiknál hangtorlódást oldott fel, s gördülékenyebb lett a sor (velut stellas Titan).

Jelentősebbek azok a változtatások, mikor sorokat hagy ki vagy ír hozzá a vershez. Ez utóbbira szolgál például a 105-112. sorig terjedő rész, melyet csak a legutolsó kiadásban olvashatunk, s ehelyütt a kortárs írók tevékenységének állít emléket. Az a tény, hogy e külföldi ver- selők végül belekerültek a versbe, arra mutat, hogy Makó tanulmányai során még nem ismerhette ezeket, s később olvashatta alkotásaikat. Több példát találunk az előbbire is, tehát mikor a korábbi kiadásokban olyan mondatok szerepelnek, melyeket később elhagyott. Erre kitűnő példa az a rész, mely a 62. sor után következett a kéziratban és az első kiadásban. Itt tíz soron keresztül festi le a betegségét, hogy mennyire rázta őt a láz, és ez mennyire hátráltatta őt költői munkájában. Mivel azonban betegsége elmúlt, nem volt értelme benne hagyni a versben ezt a részt, ugyanis aktualitását elvesztette, nem volt érdemes tovább foglalkozni vele. Talán még ennél is érdekesebb az a szakasz, mely a 118.