Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Hajdú Vera: Makó Pál költői mintái és versalkotási módszere az Ad Amicum című elégiája alapján
Makó Pál költői mintái és versalkotási módszere 39 nek alkalmából írta. Beszédei mellett ismert egy drámája is, a Nicomedes Drámádon, amely Corneille Nicomedes című drámájának átköltése női szereplők nélkül. Ez utóbbi tényező fontos volt, hogy azt a jezsuita rend iskoláiban is lehessen játszani, hiszen arra mindig figyeltek a rend intézményeiben, hogy ne adjanak rossz anyagot a fantáziának, így csak olyan darabokat lehetett játszani, melyek a jó erkölcsöt szolgálták.22 A lírai műfajok közül kétségtelenül az elégia állt a legközelebb Makóhoz, hiszen ebben a műfajban alkotta a legjelentősebb irodalmi alkotásait, de ismerünk ódát is tőle, igaz egyetlen egyet, melyet II. József házasságkötése alkalmából írt: Ode in nuptias Iosephi II. Romanorum Regis. Ez az óda aztán bekerült az elégiák közé, ez lett az 1780-as elégi- ás kötet záróverse. Azonban még elégiáiról sem mondhatjuk, hogy számuk jelentős, hiszen mindössze huszonhét ilyen műfajú alkotását ismerjük, melyek mindezek ellenére Makó környezetében, a bécsi irodalmi körökben ismertek voltak, és számos kiadást értek meg. Irodalmi mű volt Makó első, huszonnyolc éves korában, 1752-ben megjelent munkája az Elegiarum liber unicus, amely népszerűvé, sőt követendő példává vált a maga korában. Ez a kötet szolgált alapjául az összes további verseskötetének, ugyanis szinte minden ekkor megjelent vers szerepel valamely későbbi kiadványban is. Ennek oka, hogy verseit sokszor alakította, csiszolta, javította. Csaknem tíz év telt el, míg újabb irodalmi alkotásokkal jelentkezett 1761-ben: a Tentamen de arte placendive 1 és a De pellenda Tristitiáviú. Szintén ebben az évben jelent meg a Carminum libri tres (in usum scholarum) címen az újabb elégiás gyűjtemény, amelynek változatlan utánnyomása 1764-ben ugyanezen a címen látott napvilágot. Az utolsó kötete hosszú szünet után 1780-ban került az olvasóközönség elé Elegiacon címmel. Ez ugyan már tartalmaz újabb költeményeket az előző kötetekhez képest, mégis nagyrészt a korábbi évek termésének az újraformálásai a benne olvasható alkotások. Ahogy azt az 1761-es kötet címe mutatja, versesköteteit egyben tankönyvnek is szánta, és ismereteink szerint használták is azokat ilyen céllal. Elégiái tananyaggá váltak például svájci iskolákban a klasszikus latin nyelv és versmérték tanulmányozására,* 2! ami azt is mutatja, hogy verseiben a klasszikus latin nyelvet, nem pedig a kor latint nyelvét használta. Pártfogója volt ugyanakkor a magyar nyelvnek is, amire bizonyítékul szolgál, hogy utolsó, életében megjelent munkáját a magyar nyelv ügye érdekében írta egy évvel halála előtt, 1792-ben Brevis institutionum linguae Ungaricae adumbratio címmel. Makó széleskörű műveltsége és kiváló latintudása szinte természetesen hat, ha figyelembe vesszük, hogy iskoláit már ifjú korától kezdve a kitűnő oktatási rendszerrel bíró jezsuitáknál végezte. A jezsuita isko22 Hets Aurelián: A jezsuiták iskolái Magyarországon a XVIII. század közepén. Pannonhalma, 1938. (továbbiakban: Hets, 1938.) 74. p. 23 Wirth, 1993.12. p.
