Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Meszesán Mária: Topológia és tropológia elhajlásai, avagy halál és élet retorikája Madarász Márton elmélkedésében
Topológia és tropologia elhajlásai... 23 Jobb az embernek a halál napja, hogysem a születésnapja - vélekedik Salamon szavait követve másutt, mondván, a „halálnak testéből” fakadt földi világ a romlandóságnak szolgál, és az eredendő bűnnek. Szent Pál panaszával egybehangzóan írja, „bennünk sok bűnök magjai kicsiráznak”. „A halál is a bűnnek soldgya és az Isten átkából származzék”. A halál mint ajtó, mint álom és mint kamra említődik a retorikai szóképek szintjén, korábban láttuk bizonytalansága és bizonyossága szerepeltek mint olyan sajátosságok, amelyek képesek magát a halált felidézni. A szóképek alkalmazásával nem mindössze a halál, hanem a képek négyes jelentése is formálja a befogadói interpretációt. Az allegorikus értelem Krisztust vetíti a halál mellé, a tropologikus értelem erkölcsi „út”-mutatást ad, az anagogikus értelem pedig visszavezet a consolatio terepére. A X. rész - A keresztyén ember hivatallya - mitológiai, névtani elemzésből indít, mondván, Krisztus igaz követői érdemlik csak a keresztyén nevet, hiszen minden tudomány első művelőjéről, mesteréről kapja a nevét. A Luthertől közismerté vált magyarázat szerint a keresztyén ember nem is önmaga: benne Krisztus él a hit által.47 Újabb sarokpontjához érkeztünk az eszkatológiai problémák megoldásának. Ha Krisztus él az emberben, akkor nem kell a haláltól tartani, mert túlélhető. Saját döntés alapján kell megbarátkozni a halál gondolatával, ami az emberi természet ellenében zajló folyamat. Azáltal képes rá mégis, hogy az egyénben rejtező Isten, tehát az ember isteni természete - aminek tudatában van - felülkerekedik ebben a belső feszültségben. E képlet függvényében röviden megint summázható, három teendője (hivatallya) van a keresztény embernek: be kell látnia, hogy bűnös („a keresztyénnek élete szüntelen való penitentzia”), fel kell ismernie Krisztusban a Megváltót, végül ezzel a felismeréssel teljes lelkiállapotban, szívét a Szentlélek felé kitárni, követni megnyilvánulásait, utasításait. Ha a lelki folyamat vázolására e helyt nem is vállalkozhatunk, meg kell említenünk Luther, illetve Arndt ide vonatkozó tételeit és - a bűnbánat aktusának interkonfesszionális jellege miatt - illik nem megfeledkeznünk Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatairól, melyekben „annál * 47 46 Ld. még: Oláh, 1996. 582-613. p. 47 Luther a pápasággal kapcsolatos vitairatában írja: „Szintazonképpen, ha minden egyes test szerint való közösséget a maga feje után neveznek el, teszem azt, hogy ez a város fejedelmi, ez hercegi, ez francia, úgy méltán ne- vezhetnők az egész keresztyénséget is rómainak vagy péterinek vagy pápainak. Neve miért hát keresztyénség, nevünk miért keresztyének a mi fejünk után, holott még a földön élünk? Ezzel tudtunkra adatik, hogy az egész ke- resztyénségnek itt a földön nincs más feje, mint Krisztus, mivelhogy csak a Krisztus után viseli a nevét. Ezért írja Szent Lukács (ApCsel 11,26) hogy a tanítványokat előbb antiokhiaknak nevezték; de aztán nevük hamarosan megváltozott, s keresztyéneknek mondattak.” Luther, 2004.21. p.
