Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Meszesán Mária: Topológia és tropológia elhajlásai, avagy halál és élet retorikája Madarász Márton elmélkedésében
20 Egyháztörténeti Szemle XI/2 (2010) befogadó belecsöppen egy történetbe, ami annyira részletesen és szemléletesen bontakozik ki előtte, hogy kénytelen átélni. Utóbbinál a beleélés a lelki megrendülés útján lehetséges a mintegy „átlelkesített” olvasmány feldolgozásakor. Mindkét eljárás aktualizál és rekonstruál is a befogadásban egy helyzetet, szerepet vagy történést, csak más-más közegben. Az egyik magába fordul, a másik a világban tekint szét. A jól meghalás-hoz készület szükséges - hangzik a magyarázattal kezdődő és Szent Ágoston szavaival folytatódó, összességében meglehetősen kurta VII. rész címe. Az okfejtés végül rögzíti a halálra való felkészülés két módját: „eggyik közönséges, és minden napi, a mellyet életünknek minden idejében meg-kell tartanunk; kivál- képpen való a másik, melly a halál jelenlétében szükséges.” A közönséges és minden napi készület: és előben meg gondolása, hogy a halál bizonyos, az élet rövid, a halál órája bizonytalan - ezt tárgyalja a VIII. rész. A hasznos és a káros tevékenységek dialektikája határozza meg az ismét a memento mori gondolata jegyében szerveződő fejezet elejét. A szemléletesebb kifejezés kedvéért a „vétkek tőre” is előkerül, amivel a nem teljesen épelméjű embereket az Ördög magához „kötelezi”. A képzavar (catachresis)39 ellenére is világos a mondanivaló, a bűnben ragadt ember végérvényesen elveszhet. „És bizonyára hiúságos, gonosz és nem jó állapatú elmének jele a halál-felől való beszédeket vagy beszélgetéseket nehezen hallani, és azon meg szomorodni, midőn a halál felől valami beszélgetések és gondolkodások jőnek elő és azokat tréfákkal, csúfos beszédekkel, pohárokkal, és mindenfelől iminnen amon öszvekereset gyönyörűségekkel akarni el-űzni.” Az elmélkedés nem először hasonlítja bolondokhoz azokat, akik besétálnak az ördög csapdájába. Szándékosan kigúnyolja azokat, akik nem ismerik fel a vallásos igazságokon alapuló helyes értékrendet. Korábban már utaltunk az ironikusan használt kereskedelmi hasonlat típusaira, melyek a hétköznapok földhözragadt profanitásába exportálva teszik megfoghatóvá a legfensőbb hitbéli tudás összefüggéseit. Madarász ebben a fejezetben Istennel kötött alkuvást említ. „Ellenben a kinek az Istennel jó alkuvása vagyon, és akinek elméje a világi gyönyörűsigekbe és nyalakodásokba bé-nem merült, annak gyönyörűsége a’ halálról gyakorta gondolkodni és beszélgetn;, mivelhogy tudgya, hogy az eggyetlen egy és szükséges út az örök boldogságra.” „A halálhoz hozzá készét minket az élet rövid voltának meggondolása.” „A Szent írásokban leg-főképpen romlandó, szem- pillantásig tartó dolgokhoz hasoniíttatik a mi életünk: fölyhő nyomdokához, köd-höz, virághoz, árnyék-huz, pará hoz(...),harmat hoz forgószéltől elragadtatot por-hoz, takácz vásznáho, szél-hez, futó-követ-hez, éelre röpülő sas-, csúfos-beszédhez. Mellyet a pogányok is meg- ismértek: Pindarus: az embert álom árnyknak, Eschylus: füst árnyék- 39 * 39 A katakrézis fogalmát részletesén ld.: Szabó Etelka: A nyelvi képek osztályozása és elméleti megközelítése a XVI. századi francia ramista retorikákban. Debrecen, 2007.128-136. p.
