Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Meszesán Mária: Topológia és tropológia elhajlásai, avagy halál és élet retorikája Madarász Márton elmélkedésében

16

Egyháztörténeti Szemle Xl/2 (2010)

stilizálva variálja a haláltánc műfajának kötelező elemeit Madarász fordítása.

A halandók ítéletben és halálban való egyenlőségének szinte minden részben érvényesülő tautológiája rögzíti ezt a hitigazságot, aminek megmásíthatatlan voltát az ítélet pillanatát megidézve teszi valóságossá. Isten szavait harsogva hozza közel a halandóhoz a sorsfordító szituációt. E szerzői koncepció olyan imaginativ közeget teremt, melyben az elmélkedő nem pusztán olvassa és értelmezi, hanem valósággal átéli a szövegben foglaltakat, maga is részesévé válik az eseményeknek. Az enargeia működését az apostrophé teszi még inkább nyilvánvalóvá, a kérdések megfogalmazása pedig az elmélkedés gondolatébresztő jellegét erősíti: „Gondold meg együtt, ó Ember kik lesznek az ítéletben azok, akik ez örvendetes JOJETEK ÉLT fogják hallani (...), ellenben kik legyenek ott azok, akiknek ama szomorú MENNYETEK EL fog mondatni, és akik a Gyehenna tüzére fognak vettetni.”

A szöveg visszafogottsága ellenére pontosan behatárolja azon bűnök körét, amelyek biztosan nem nyerhetnek tudatos, és kellő időben történő megbánás nélkül bocsánatot. Csonkított haláltáncot34 festve lajstromozza e fejezet azokat, akik a tűzzel s kénkővel égő tóba vettetnek: mely második halál. Ilyenek a hitetlenek, átkozottak, gyilkosok, paráznák, varázslók, bálványozok, és minden hazugok, továbbá a puhák, a férfiakkal közösülők, a lopok, a fösvények, a részegesek, az átkozódók, a ragadozók. Ők kívül maradnak Isten országán.

E szakasz lényege tehát nem a haláltáncokban megszokott egyenlőség hirdetése, éppen ellenkezőleg, a végső megítéltetésben az evilági tettek értékelése következtében várható feltétlen különbség nyomatékosításai * 34 35

Iái az utolsó ütőkártya , melyet kijátszhatott, hogy a lelkeket uralma alatt tartsa. Irodalmának tónusát a testi rothadás látványa adta meg.”)

34 Csak bizonyos társadalmi típusok vonulnak fel némán, nem beszélteti őket a szöveg.

35 Amint Luther A római pápaságról szóló írásában fogalmaz: „További következmény, hogy az ember valamint két részből, testből és lélekből áll, úgy a keresztyénséghez nem teste szerint tartozik, hanem lelke, sőt, hite szerint. Különben azt mondhatnók, hogy a férfi nemesebb keresztyén, mint a nő, amint hogy a férfi is különb testi személyét tekintve, mint a nő. Szintazonképp, hogy a férfi jobb keresztyén, mint a gyermek, az egészséges erősebb keresztyén, mint a beteges, az úr, asszony, a gazdagabbak és hatalmasabbak jobb keresztyének mint a szolga, szolgálóleány, a szegények, alattvalók, holott szent Pál ennek ellentmond: „Krisztusban nincs férfi, nincs nő, nincs úr, nincs szolga, nincs zsidó, nincs pogány, hanem test szerint való személyét illetőleg mindenki egyenlő (Gals,6)” Akinek azonban különb hite, reménye és szeretete, az jobb keresztyén, miből nyilvánvaló, hogy a keresztyénség lelki közösség, melyet az e világi közösségek sorába iktatni éppoly kevéssé lehet, mint ahogy a lelket nem lehet a testek, a hitet a világi javak közé sorozni.” Luther Márton: A római pápaságról. Felsőörs, 2004. (továbbiakban: Luther, 2004.) 21-22. p.